Múzsa
Bemutatják Juhász Béla nyáron megjelent könyvét
A nagy utazás a budapesti könyvhétre jelent meg.
A budapesti Opera két produkciója Aradon
Szeptember 18-án és 19-én a Hunyadi László, illetve A víg özvegy látható.
Szeptemberben Aradon lép fel a Magyar Állami Operaház
A Hunyadi László című operát és A víg özvegy című balettet láthatjuk.
A megyei kulturális központ vezetője lesz a könyvtárigazgató
Doru Sinaci szeptembertől veszi át az intézményt.
„Tömegszervezetben nincs művészi munka” [AUDIÓ]
93 éves korában elhunyt az aradi fénképészek doyenje, Kelen Ferenc.
Belakták Kisiratost a népzenei tábor résztvevői [AUDIÓ]
A Kárpát-medence egyik legjelentősebb népzenei tábora.
Stohl András párja lesz Éder Enikő a Hegedűs a háztetőnben
A rendező Alföldi Róbert, a bemutatót szeptember 10-én tartják.
Nagyzerénd az a hely, ahonnan a művészember meríthet [AUDIÓ]
A Fekete-Körös-mentén nyolc ország 16 művésze találkozott.
Rudolf Hess tízparancsolata hatvanadszor
Az Ördögkatlan Fesztiválon játssza „zászlós” előadását a kamaraszínház.
Az Aradi személyiségek folytatásával jelentkezik Juhász Béla
A kötetet pénteken mutatják be a Jelen Házban.



