Mikulás-napi nagyoperett

Zerkovitz Béla és Szilágyi László klasszikusnak számító operettjét, a Csókos asszonyt tekinthetik meg az Aradi Kamaraszínház nézői december 5-én, kedden 15 és 19 órakor az aradi nagyszínházban, a szatmárnémeti Harag György Társulat előadásában.

Hogyan lesz a józsefvárosi árvából a budapesti Orfeum ünnepelt primadonnája? Elveszi-e a zongorista Dorozsmai Pista Pünkösdi Katót? Milyen is a Kubanek-féle füstölt házivirsli, és hogyan is szól a dal a Nagytemplom utcában meg a Bajza utca 10-ben? Ha kíváncsi rá, kedves néző, jöjjön el, és hallgassa meg élőzenei kísérettel a Csókos asszony, az Éjjel az omnibusz tetején, a Los Angeles, a Mi muzsikus lelkek, a Gyere, te nímand!, vagy a Van a Bajza utca sarkán egy kis palota című közismert és nagysikerű operett-slágereket.

Az operett-előadás rendezője Bessenyei István, díszletét Fornvald Gréti tervezte, jelmezei Szabó Anna munkáját dicsérik, zenei vezetője Manfrédi Annamária, koreográfusa Bordás Attila és Gabriela Tănase, rendezőasszisztense Végh Balázs, ügyelője és súgója Varga Katalin.

Az előadás szereplői: Tóth-Páll Miklós, Rappert-Vencz Stella, Baksa András m. v., Péter Attila Zsolt, Kovács Nikolett, Nagy Orbán, László Zita, Gaál Gyula, Frumen Gergő, Laczkó Tekla, Varga Sándor, Bándi Johanna, Keresztes Ágnes, Budizsa Evelyn, Bogár Barbara, Zákány Mihály, Poszet Nándor, Marosszéki Tamás, Orbán Zsolt, Bodea Tibor, Moldován Blanka.

A 15 órai előadásra a délutáni nagyszínházi, délutáni teljes, a diák-, valamint tanárbérletek érvényesek. A 19 órai előadásra az esti nagyszínházi és esti teljes bérletek, valamint a meghívók érvényesek.

Jegyek a nagyszínház pénztárában, valamint a www.biletmaster.ro honlapon válthatók. A jegypénztár nyitva tartása: kedd–péntek: 10–14 és 17–19, szombat–vasárnap: 10–12 és 17–19 óra között. Hétfőn zárva.

Foglalás telefonon a 0257/280–016-os számon (kérjék a Ioan Slavici Klasszikus Színház jegypénztárát), információ a 0721/265–827-es telefonszámon vagy az akamara.ro@gmail.com e-mail címen.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.