Az örökérvényű Tartuffe a kamaraszínház bérletében

November 28-án, kedden és 29-én, szerdán az Aradi Kamaraszínház nézői a tatabányai Jászai Mari Színház Tartuffe című előadását tekinthetik meg az aradi nagyszínházban 19, illetve 18 órai kezdettel, Szikszai Rémusz rendezésében.

Molière Tartuffe című klasszikus komédiáját 2006-ban Parti Nagy Lajos fordította le újra, méghozzá olyan bravúrosan, hogy a végeredmény, bár követi az eredeti cselekményszálat, inkább nevezhető átiratnak.

„A komédia az a látható forma, amivel a természet ruházott fel mindent, ami ésszerűtlen, azért, hogy meglássuk és ugyanakkor el is tudjuk kerülni ezt az ésszerűtlenséget. Hogy fel tudjuk ismerni a komikust, tudnunk kell, mi a racionális; meg kell látni annak hiányát, és ennek segítségével megállapítani miből is áll az ésszerűség…” – írta Molière a Tartuffe védelmében.

Mert támadták érte. Betiltották, átíratták, kiátkozással fenyegetőztek. És persze imádták és bemutatták azóta is megszámlálhatatlan alkalommal. Mert az ember lényege szerint nem változik. És a legtöbbet az ember hazudik. Nincs virága, tollazata, amivel becsaphatná a környezetét. Ezért a nyelve a hazugság eszköze. Molière halhatatlan, örök érvényű komédiáját Parti Nagy Lajos varázsolta lendületesen maivá.

Crespo Rodrigo

Az előadást a 2016-os POSZT-on (Pécsi Országos Színházi Találkozó) többszörösen díjazták: Danis Lídia a legjobb női mellékszereplő, Szikszai Rémusz a legjobb dramaturg díját kapta. A 2016-os Városmajori Színházi Szemlén a legjobb előadás, a legjobb férfi főszereplő (Megyeri Zoltán) és a legjobb női mellékszereplő (Danis Lídia) díját érdemelte ki.

Szereplők: Megyeri Zoltán, Crespo Rodrigo, Lapis Erika, Danis Lídia, Kardos Róbert, Pilnay Sára, Dévai Balázs, Mikola Gergő, Bajcsay Mária, Végh Péter, Maróti Attila, Mihály Csaba, Varga Imre Dániel. Rendező: Szikszai Rémusz

November 28-án 19 órától az esti nagyszínházi és esti teljes bérletek, valamint a meghívók érvényesek.
November 29-én 18 órától a délutáni nagyszínházi, délutáni teljes, a diák-, valamint tanárbérletek érvényesek.

Jegyek a nagyszínház pénztárában, valamint a www.biletmaster.ro honlapon válthatók. A jegypénztár nyitva tartása: kedd–péntek: 10–14 és 17–19, szombat–vasárnap: 10–12 és 17–19 óra. Hétfőn zárva.
Foglalás telefonon a 0257/280–016-os számon (kérjék a Ioan Slavici Klasszikus Színház jegypénztárát), további információ a 0721/265–827-es telefonszámon és az akamara.ro@gmail.com e-mail címen.

A rovatból ajánljuk:

Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.
Január 26-án adják át a 2025-ös Kölcsey-díjakat
A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programban a Jókai Színház vendégjátékát is láthatja a közönség.