Múzsa
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.
Október 20-án tartják a Bölöni Lászlóról szóló film erdélyi ősbemutatóját
Az élő legendáról szóló életrajzi film először Marosvásárhelyen látható, ezt követően Bukarestben tartanak vetítést, majd erdélyi körútra indul a mozi.
Visszatérés – Nagy István felelős szerkesztő az eredeti formában és stílusban képzeli el a Szövétneket [AUDIO]
A Nemzedékek Találkozóján kaphatók voltak a legújabb lapszámok.
„Fúvom az énekem…”
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit aradi koncertje a Zene Világnapja alkalmából.
Ismét megrendezik a magyar filmek fesztiválját
A 25. Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle idén is több városban tart vetítéseket, október 1–3. között jön Aradon is.
Tbiliszi fesztiválon szerepel a kamaraszínház és a Tabán-együttes közös produkciója
A 497 című produkció négy fiatal kálváriáját eleveníti fel táncszínházi változatban.
Kisiratos is csatlakozott a Kárpát-medencei népművészeti ünnephez, a Seregléshez
Több tízezren szerepeltek egy időben közel 200 helyszínen.
Az Aradi Kamaraszínház programjai az Aradi Magyar Napokon
RacKaláka-, Sárik Péter Trió-, Sebestyén Márta–Andrejszki Judit-koncert, musical és könyvbemutató is lesz.
Világsikerű operett az Aradi Kamaraszínház műsorán
A Cigányprímás című operettel tér vissza Aradra a Magyar Zenés Színház.
Szombaton tartják Pécs Napját Aradon
A baranyai testvértelepülés képzőművészeti kiállítást és klasszikus zenei koncertet mutat be.



