Hatvan éve hunyt el Jávor Pál

Halálának hatvanadik évfordulóján, szerdán koszorúzással és előadással emlékeztek meg a 20. század elejének ünnepelt színészóriásáról, Jávor Pálról a Budapest XII. kerülete és Arad közti testvértelepülési együttműködés keretében.

A szülőváros, Arad képviseletében a Bognár Levente alpolgármester és Szabó Mihály testületi tag helyezett el koszorút a Farkasréti temetőben található síremléken, a budapest-hegyvidéki MOM Kulturális Központ vezetőinek jelenlétében.

A koszorúzást követően a budapesti hegyvidéki önkormányzat galériájában Gajdó Tamás színháztörténész tartott előadást Jávor Pál életéről emlékezetes alakításairól. Bognár Levente elmondta, hogy Aradon folytatni szeretnék a 2017-ben elindított Jávor-filmnapokat, amelyekkel a többségi lakosság körében is népszerűsíteni szeretnék a Jávor-kultuszt.

Jávor Pál és felesége sírja

Jávor Pál 1902. január 31-én született Aradon Jermann Pál 53 éves városi tisztviselő és Spannenberger Katalin 17 éves cselédlány szerelemgyerekeként; apja utóbb vette a nevére, a Jermannt pedig később magyarosította Jávorra.

Sokáig úgy tartották, hogy a Rácfertályban található egykori Kis Molnár utcában található a szülőház, két éve azonban Feiszt György szombathelyi levéltáros kutatásai és az aradi anyakönyvi kivonat alapján a belvárosi egykori Alsó Molnár utca 11. szám alatti épületet azonosították mint Jávor Pál szülőházát, ott is helyezték el az önkormányzat nevében az emléktáblát tavaly január 31-én.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.