Elszállították Szebenbe a triptichont

Mintegy 60 évig egy hengeren tárolták a Krisztus termetését.

Az Arad Megyei Múzeum képzőművészeti részlegéről szerda délben szállították el Feszty Árpád monumentális, három darabból álló festményét Nagyszebenbe, ahol restaurálon esik át. Bár eredetileg úgy volt, hogy Ópusztaszeren állítják helyre a mintegy 60 évig egy hengeren tárolt Krisztus termetése című trilógiát, végül az aradi múzeum és a helyi potentátok a szebeni Bruckenthal Múzeum szakembereit választották.

Magukat megnevezni nem kívánó forrásaink szerint a helyi illetékesek attól tartottak, hogy esetleg „nem kapnák vissza” Magyarországról a triptichont – ilyesmit feltételezni alaptalan dolog, de tény, hogy az először 1903-ban kiállított Feszty-kép a magyar Szépművészeti Múzeum lettjeként került Aradra a Kultúrpalota 1913-as megnyitásakor, hogy aztán az első világháborút lezáró békediktátum utáni Romániában maradjon (tehát lenne ok visszaigényelni). A román kommunista hatalom mostohán viselkedett a bibliai témájú, 13 méter hosszú és négy méter magas festménnyel, amelyet előbb letakart, majd az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején eltávolított a Kultúrpalotából és a raktárakba száműzte.

Fotók: Fekete Károly

Az elszállításról Fekete Károly, a restaurálást és az újbóli kiállítást kezdeményező Kölcsey Egyesület alelnöke értesítette szerkesztőségünket. Rajta kívül többek között Iustin Cionca megyei tanácselnök és Peter Hügel, a megyei múzeum igazgatója volt jelen. Az önkormányzat vezetője korábban azt ígérte, ősszel ismét látható lesz Aradon Feszty Árpád triptichonja.

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.