Előadások Feszty Árpád hármasképéről

A festmény a Kultúrpalota 1913-as megnyitásakor került Aradra, és az első világháborút követő román hatalomátvétel után is itt maradt.

Az aradi Kölcsey Egyesület szervezésében előadássorozatot tartanak május 20-án, pénteken 17 órától a városháza dísztermében Feszty Árpádnak a több mint 50 éve az aradi múzeum raktárába száműzött Krisztus temetése című triptichonjáról, a 13 méter hosszú és négy méter magas remekművéről és a szakszerű képrestaurálásról. Az előadások szerkesztett szövegét magyar és román nyelvű könyvben is megjelentetik.

A Kölcsey Egyesület elnöksége idei közgyűlésén jelentette be, hogy az aradi város- és múzeumvezetésénél szeretnék kijárni, hogy a hármaskép ismét látható legyen egy arra méltó helyen.

Feszty Árpád Firenzében festette a Krisztus temetését, amelyet 1903-ban Budapesten állított ki, majd nemzetközi körútra indított. A triptichon első képe Jézus kereszthalálát ábrázolja, a második olajfestményen a temetési menet látható, míg a harmadikon a sír, a földre borulva imádkozó Máriával. A Kultúrpalota 1913-as megnyitásakor került Aradra, és az első világháborút követő román hatalomátvétel után is itt maradt. Amikor az '50-es évek végén, a '60-as évek elején a kommunista vezetők számára egyre kényelmetlenebbé váltak a magyar emlékek, letakarták, majd lebontották, azóta nem látható.

Bár a triptichon nem mérhető az Ópusztaszeren kiállított A magyarok bejövetele című Feszty-körképhez, mind tematikája, mind méretei miatt értékes.

A rovatból ajánljuk:

Újabb magyar filmet vetítenek a művészmoziban
Olasz Renátó alkotása egy életük fordulópontjához érkezett testvérpárról szól.
Éder Enikő színművész kapta az EMKE Poór Lili-díját
Munkásságáért és a szórványban végzett kulturális misszió felvállalásáért tüntették ki.
Halál Velencében – Kulka János főszereplésével az Aradi Kamaraszínház műsorán
Az április 21-i előadásra a tavalyi nagyszínházi bérletek érvényesek.
140 született Aradon Tóth Árpád, a magyar líra kiemelkedő alakja [AUDIO]
Ujj János megjelenés előtt álló könyve a költő családfájáról szól.