A Vaknyugat Aradon

Rétfalvi Tamás, Alföldi Róbert, Ficza István Rétfalvi Tamás, Alföldi Róbert, Ficza István

Ritka színházi ünnep, amikor Budapesten telt házzal futó sikerdarabot láthat az aradi közönség. Az Aradi Kamaraszínháznak köszönhetően ilyen ritka élményben volt része tegnap este a nézőknek, akik megnézték majd a végén vastapssal jutalmazták a Vaknyugatot előadó színművészeket. A kortárs ír szerző Martin McDonagh darabjának (fordította Varró Dániel) alapszituációja az eldugott ki ír kisfaluban, Leenane-ben dúló testvérháború két fiú, Coleman és Valene (Rétfalvi Tamás, Ficza istván) között, s ebbe a drámába „csöppen” az alkoholista, kisiklott életű, katolikus pap, Welsh atya (Alföldi Róbert). Az egyetlen női szereplő, Kicsilány (Mészáros Piroska) pedig csak feszíti az amúgy is drámai alaphelyzetet. A Gothár Péter rendezte tragikomédia egyik legkiemelkedőbb érdeme, hogy a néző nem tudja, sírjon vagy nevessen a testvérek apró, napi bosszantásain, sajnálja vagy elítélje Welsh atyát, aki végül öngyilkosságba menekül, mert képtelen békét teremteni a nyájában, s nem tudni, hogy búcsúlevelének hatására a két testvér valóban megbékél-e egymással. A nyers és őszinte beszédmodor pedig még inkább rávilágít a kis ír falu anyagi, szellemi nyomorára, a lakosok életének kilátástalanságára. McDonagh úgy beszélteti a szereplőket, ahogyan azok az életben is tennék, vállalva, hogy a nézők gyakran felszisszennek a durvaságon. A budapesti Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház produkciójának 25. előadása a jövő héten lesz Budapesten, de a jegyeket már a januárra sem lehet kapni. Nem véletlen, hisz a Vaknyugat idén elnyerte többek között a szegedi Thealter közönségdíját, Gothár Péter megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat, Rétfalvit és Ficzát pedig a legjobb férfi alakításért vehetett már át különdíjat.

(irházi)

Judit (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 11. 22., p – 13:51 időpontban

hat ez erdekes..kozonseg dijat kaptak ,hat akkor mi nagyon le vagyunk maradva az ottani kozonsegtol mert en ilyen darabot nem engednek meg a szinpadra sem. a szineszek jol jatszanak nem ez a gond..remeljuk legkozelebb jobbat valasztanak! Nekem ez a velemenyem es gondolom hogy vagyunk meg egy paran...

Molnár Judith (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 11. 25., h – 12:48 időpontban

Válasz Judit (nem ellenőrzött) üzenetére

Sajnos az élet nem egy "habos torta"; maskor is mondtam és irtam : nagyon nem szeretünk sembesülni az emberi ( saját) gyarlosággal.

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.