A Vaknyugat Aradon
Ritka színházi ünnep, amikor Budapesten telt házzal futó sikerdarabot láthat az aradi közönség. Az Aradi Kamaraszínháznak köszönhetően ilyen ritka élményben volt része tegnap este a nézőknek, akik megnézték majd a végén vastapssal jutalmazták a Vaknyugatot előadó színművészeket. A kortárs ír szerző Martin McDonagh darabjának (fordította Varró Dániel) alapszituációja az eldugott ki ír kisfaluban, Leenane-ben dúló testvérháború két fiú, Coleman és Valene (Rétfalvi Tamás, Ficza istván) között, s ebbe a drámába „csöppen” az alkoholista, kisiklott életű, katolikus pap, Welsh atya (Alföldi Róbert). Az egyetlen női szereplő, Kicsilány (Mészáros Piroska) pedig csak feszíti az amúgy is drámai alaphelyzetet. A Gothár Péter rendezte tragikomédia egyik legkiemelkedőbb érdeme, hogy a néző nem tudja, sírjon vagy nevessen a testvérek apró, napi bosszantásain, sajnálja vagy elítélje Welsh atyát, aki végül öngyilkosságba menekül, mert képtelen békét teremteni a nyájában, s nem tudni, hogy búcsúlevelének hatására a két testvér valóban megbékél-e egymással. A nyers és őszinte beszédmodor pedig még inkább rávilágít a kis ír falu anyagi, szellemi nyomorára, a lakosok életének kilátástalanságára. McDonagh úgy beszélteti a szereplőket, ahogyan azok az életben is tennék, vállalva, hogy a nézők gyakran felszisszennek a durvaságon.
A budapesti Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház produkciójának 25. előadása a jövő héten lesz Budapesten, de a jegyeket már a januárra sem lehet kapni. Nem véletlen, hisz a Vaknyugat idén elnyerte többek között a szegedi Thealter közönségdíját, Gothár Péter megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat, Rétfalvit és Ficzát pedig a legjobb férfi alakításért vehetett már át különdíjat.
(irházi)
hat ez erdekes..kozonseg dijat kaptak ,hat akkor mi nagyon le vagyunk maradva az ottani kozonsegtol mert en ilyen darabot nem engednek meg a szinpadra sem.
a szineszek jol jatszanak nem ez a gond..remeljuk legkozelebb jobbat valasztanak!
Nekem ez a velemenyem es gondolom hogy vagyunk meg egy paran...
A rovatból ajánljuk:
Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.
Megdőlt a látogatói rekord a múzeumban, a Képtár és az Ereklyemúzeum a fő vonzerők között
Több mint 67 ezer érdeklődő.
Kean, a színész – újra műsoron az Aradi Kamaraszínház díjnyertes monodrámája
Harsányi Attila Február 15-én és március 1-jén mutatja be az előadást.




