Ünnepi műsor Kisperegen

Vasárnap délután ünnepi műsort mutattak be a kisperegi általános iskola diákjai közösen a kisperegi fiatalokkal.

A műsor első részében az iskolások előadták A fonó című színdarabot, ezután karácsonyi énekek és versek hangzottak el. A második részben a kisperegi fiatalok néptáncokat mutattak be, amelyeket Zámbori Renáta tanította meg nekik. Ezt közös éneklés követte, s mielőtt elkezdődött volna a retro parti, Kocsik Imre iskolaigazgató és Kovács Imre polgármester köszöntötte a jelenlevőket.

Az előadást szeretetvendégség zárta, amelyen a jelenlevők egy üdítő, kávé és egy kis sütemény mellett elbeszélgethettek egymással, miközben szólt a zene. Így varázsoltak családias karácsonyi hangulatot Kisperegre a szervezők.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.