Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ élére

Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12. kongresszusán. Kelemen Hunornak nem volt kihívója.

A kongresszusi küldöttek közül – akik 585 érvényes voksot adtak le – 575-en szavaztak bizalmat neki.

Az RMDSZ „újratervezés” jelszóval rendezett kongresszusán Kelemen Hunor programbeszédében a társadalomszervezés erősítésére helyezte a hangsúlyt. „Az etnikai képviselet terén nincs alternatívája az RMDSZ-nek. Nem újabb és újabb pártokra van szüksége a közösségnek, hanem nyitott, befogadó és mindig megújulni képes szövetségre” – mondta. Úgy vélte, az RMDSZ-nek is változnia kell, hogy megfeleljen a közösség elvárásainak. Mint mondta, az RMDSZ-nek nem arra kell összpontosítania, kinek az oldalán, és mikor kerül a bukaresti kormányba, hanem az erdélyi magyarsággal kell megerősítenie a kapcsolatát.

Az RMDSZ a kommunikációját is javítani akarja, nemcsak a magyar közösség, hanem a román többség tájékoztatása és meggyőzése érdekében is.

A kongresszusi küldöttek új alapszabályt is elfogadtak, amely megszünteti a politikai alelnöki tisztséget és a főtitkárság helyett újraalakítja a négy éve felszámolt ügyvezető elnökséget. Kovács Péter, az RMDSZ eddigi főtitkára, a kongresszus főszervezője ezt az MTI kérdésére azzal indokolta, hogy az RMDSZ a pártosodást akarja így megelőzni. Rámutatott, a szakpolitikai munkát akarják „kiszervezni”, és így bevonni a közösségépítésbe azokat a magyar civil szervezeteket, amelyek nem akarnak politizálni, de értékes tapasztalatokkal rendelkeznek saját területükön. Az ügyvezető elnökség felépítésére és vezetőjére az újraválasztott szövetségi elnök tesz javaslatot a Szövetségi Képviselők Tanácsa júniusi ülésén.

Az RMDSZ tanácskozása szombaton a program módosításával és a kongresszusi dokumentumok elfogadásával folytatódik.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Arad megyében öt helyszínen valósult meg óvodafejlesztés és bölcsődeépítés a magyar kormány tíz éve futó támogatása által [AUDIO]
A 2016-ban indult kezdeményezés keretében több mint 900 külhoni magyar óvoda és bölcsőde épült vagy újult meg a magyar kormány támogatásával, ebből több mint 500 Erdélyben.
Súlyos károkat okoznak a vadállományban is az aranysakálok
Az őzek, dámvadak és vadnyulak száma közel felére csökkent.
A király útja: folytatódik az építkezés Arad és Hunyad megye új összekötetésén
Egyszerre szolgálja a gazdasági és turisztikai fellendülést.