Több mint 25 ezren zarándokoltak Máriaradnára

A Boldogságos Szűz Mária születésének – a magyar népnyelvben Kisboldogasszony – napját szerdán ünnepelte a római és görög katolikus, az anglikán és az ortodox egyház, de a máriaradnai bazilikában hétfő óta, szinte óránként celebráltak misét – számolt be a Temesvári Római Katolikus Egyházmegye honlapja.

A liturgiákat hagyományosan román, magyar, bolgár, horvát és német nyelven mutatták be. Egy közel 50 fős gyoroki bolgár csoport gyalogosan érkezett Mariaradnára, és térden állva vonult be a kegytemplomba – írta a gerhrdus.ro.

A bánsági bolgárok hagyományos radnai zarándoknapja szeptember 6. és 7., amikor a három nagyobb település és közösség – Óbesenyő, Vinga és Berestye – számára külön celebrálnak szentmisét. A lelki program részét képezte a keresztúti ájtatosság, valamint az immár hagyományosnak számító görög katolikus liturgia és a keresztút a görög katolikus zarándokok számára. Szokás továbbá, hogy a máriaradnai kegytemplom egész éjszaka nyitva marad, éjfélkor pedig szentmisét mutatnak be a roma hívek számára.

A horvát (krasován) hívek szeptember 7-én és 8-án zarándokolnak Radnára, közülük egy kisebb csoport gyalogosan indult Krassóvárról Radnára. Stanislav Hočevar belgrádi érsek két horvát nyelvű pontifikális szentmisét mutatott be.

Kisboldogasszony ünnepe | Archív felvétel

A zarándoklat csúcspontja a szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján 11 órakor celebrált főpásztori szentmise, amely négy püspököt egyesített az oltárnál a csodatevő máriaradnai kegykép előtt: a főcelebráns Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök volt, koncelebrált Stanislav Hočevar belgrádi érsek, Pál József Csaba temesvári főpásztor és Böcskei László nagyváradi püspök, valamint a környező egyházmegyék (Szatmár, Nagyvárad, Temesvár, Gyulafehérvár, Iași és Belgrád) többi papja.

Délután és este román nyelvű szentmisékre, valamint 17 órától egyházzenei koncertre került sor. Reinholz András helyi plébános becslései szerint idén is több mint 25 ezer zarándok kereste fel a máriaradnai kegyhelyet.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.