Tanévzáró a kisiratosi általános iskolában

A szentmise után kezdődött az ünnepség az iskolaudvaron a rokonok, hozzátartozók ismerősök jelenlétében.

Szombat délután ünnepélyes keretek között búcsúztatták el a tanévet és a 12 végzős nyolcadikos diákot a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskolában. Almási Zsuzsanna osztályfőnök tanítványai ünnepi szentmisén vettek részt a római katolikus templomban, utána kezdődött meg a búcsúztató az iskolaudvaron a rokonok, hozzátartozók ismerősök jelenlétében.

Hadnagy Dénes iskolaigazgató üdvözlő és bátorító szavakkal bocsátotta útjukra a végzősöket, és kívánt kellemes vakációt azoknak, akik ősztől is Kisiratoson folytatják még a tanulmányaikat, majd Almási Vince polgármester a hajdanvolt diákéveket felidézve hívta fel a fiatalok figyelmét arra, hogy ne feledjék az alma matert. Az iskolához és a közösséghez való kötődés fontosságát emelte ki Király András RMDSZ-es tanügyi államtitkár is, aki „a hosszú és fáradtságos tanév” miatt kesergőkbe azzal öntött lelket, hogy egy évben igazából több szabadnapjuk van a diákoknak, mint amennyit kötelezően a padokban kell tölteniük.

A köszöntők után díjazták az iskola és az iskolán kívül tevékenységekben nagy részt vállaló, a helyi, megyei és országos (vagy éppen nemzetközi) tantárgyversenyeket helytálló diákokat. A rendezvényt az iskola énekkarának, nép- és moderntánc-együtteseinek előadása zárta.

 

A rovatból ajánljuk:

Arad megyében öt helyszínen valósult meg óvodafejlesztés és bölcsődeépítés a magyar kormány tíz éve futó támogatása által [AUDIO]
A 2016-ban indult kezdeményezés keretében több mint 900 külhoni magyar óvoda és bölcsőde épült vagy újult meg a magyar kormány támogatásával, ebből több mint 500 Erdélyben.
Súlyos károkat okoznak a vadállományban is az aranysakálok
Az őzek, dámvadak és vadnyulak száma közel felére csökkent.
A király útja: folytatódik az építkezés Arad és Hunyad megye új összekötetésén
Egyszerre szolgálja a gazdasági és turisztikai fellendülést.