Elsietett iskolaigazgatói versenyvizsgák [AUDIÓ]

A pedagógusoknak nem volt idejük kellően felkészülni – véli Király András államtitkár.

Előre nem látott személycseréket, a tantestületek összetételének gyökeres megváltozását hozhatja a romániai közoktatásban az idén ősszel megszervezett országos iskolaigazgatói és -aligazgatói versenyvizsga. A megyei tanfelügyelőségeknek december közepéig kellett véglegesíteniük az eredményeket, és előkészíteni a téli szünet után, január 9-től érvénybe lépő kinevezéseket. A jelenlegi iskolaigazgatók, akik nem vettek részt a vizsgán, vagy ha mégis, de nem sikerült nekik, nem tölthetnek be vezető funkciót. Viszont a magyar érdekeltségű tanintézményekben a meghirdetett tisztségeknek alig több mint a felére jelentkeztek csak, s közülük is csak 54 százalékuknak sikerült a vizsga. A bukaresti tanügyminisztérium hamarosan leköszönő kisebbségi oktatásért felelős államtitkára, Király András szerint elsiette a szaktárca a vizsga megszervezését, ahhoz képest, hogy az elmúlt nyolc évben egyáltalán nem szerveztek versenyvizsgákat, az igazgatók és aligazgatók ideiglenes kinevezéssel vezették a tanintézményeket. A pedagógusoknak sem idejük nem volt kellően felkészülni a tanévkezdéskor meghirdetett vizsgákra, és sok olyan feltételt sem tudtak teljesíteni, amiről nem is gondolták az elmúlt években, hogy hamarosan meg kell feleniük – véli Király András, akit Pataky Lehel Zsolt kérdezett a Kossuth Rádió csütörtök esti Határok nélkül című műsorában. Hallgassa meg:

A rovatból ajánljuk:

Ugrásszerűen megnőtt a kanyarós megbetegedések száma
Az év elejétől április 10-ig 379 megbetegedést jegyeztek a megyében.
Kisebbségi iskolák román tantárgyolimpiáját rendezik meg a Csiky Gergely Főgimnáziumban
Az 5–12. osztályosok számára szervezett versenyen 19 megye több mint 250 diákjai vesz részt.
Elhunyt Almási Vince volt kisiratosi polgármester
Község- és közösségépítő ember volt.
Vincze Loránt: változtassuk meg az Európai Uniót! (x)
Az RMDSZ európai parlamenti képviselője négy célt fogalmaz meg az idei EP-választásra.