Arad megyében öt helyszínen valósult meg óvodafejlesztés és bölcsődeépítés a magyar kormány tíz éve futó támogatása által [AUDIO]

bölcsőde

Az aradi magyar bölcsőde 2021-ben, az átadás napján | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A különböző gazdaságfejlesztési programok mellett a Trianon utáni legnagyobb rendszerszintű nemzetpolitikai beavatkozásnak nevezhető a magyar kormány Kárpát-medencei óvoda- és bölcsődeépítési programja.

A tíz évvel ezelőtt indult kezdeményezés keretében több mint 900 külhoni magyar óvoda és bölcsőde épült vagy újult meg a magyar kormány támogatásával, ebből több mint 500 Erdélyben.

Arad megyében öt helyszínen valósult meg óvodafejlesztés 2018 és 2023 között, a beruházások összértéke elérte a 300 millió forintot. Zimándújafalun, Pécskán és a Kisperegen magyar óvodákat újítottak fel, illetve bővítettek, emellett két bölcsődeépítés is megvalósult:

Aradon 2021-ben, Pécskán 2022-ben fejezték be az építkezést, azóta szolgálják a közoktatást a református egyház tulajdonában lévő, de a román állam fenntartásában működő intézmények.

Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült az Arad megyei megvalósításokról. Hallgassa meg:

 

 

A rovatból ajánljuk:

Súlyos károkat okoznak a vadállományban is az aranysakálok
Az őzek, dámvadak és vadnyulak száma közel felére csökkent.
A király útja: folytatódik az építkezés Arad és Hunyad megye új összekötetésén
Egyszerre szolgálja a gazdasági és turisztikai fellendülést.
Nem kér a válaszadók többsége a szerencsejátékokból
Az online konzultáción résztvevők közel 80 százaléka ellenzi a játéktermeket.