Időkapszulát helyeztek el a pécskai magyar óvoda és bölcsőde alapzatába [AUDIO, VIDEO]

Időkapszulát helyeztek el a magyar kormány támogatásával Pécskán épülő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázata révén megvalósuló magyar bölcsőde és óvoda alapzatába csütörtök délelőtt.

A szűkkörű ünnepségen Grezsa István, a Kárpát-medencei magyar óvodafejlesztési program miniszteri biztosa bejelentette: valamennyi elkezdett beruházást befejeznek, Budapest a robbanásszerűen megnövekedett építkezési költségek fedezésére megszavazta a forrásokat.

Közölte, hogy 2022 végén zárul a magyar kormány 2016-ban indult Kárpát-medencei óvodaépítési programja, és minden épülő óvodát befejeznek, sőt néhány új intézményt is belevesznek a nemzetpolitikai folyamattervbe. Mielőtt ez a program elindult 1664 óvodába járt magyar ajkú gyerek, de a programon belül 176 új intézményt építenek – közel 100 elkészült már –, valamint felújítottak 772 óvodát, s közel 400 helyen épültek játszóterek. Ezenkívül „megszámlálhatatlan mennyiségű” didaktikai eszközzel látták el az intézményeket. „A program összköltségvetése ezzel a nemrég elfogadott utolsó összeggel 61 milliárd forint, a gazdaságfejlesztési programok mellett Trianon óta ez a legnagyobb rendszerszintű nemzetpolitikai beavatkozás, és a források több mint fele Erdélyben kerül hasznosításra, a 176 új intézmény közül és 103 ebben a hatalmas nemzetrészünkben épül” – mondta.

Grezsa István fontosnak tartotta ezt a bejelentést Kleblesberg Kuno, a 20. század eleji nagy magyar oktatásszervező, néhai vallás- és tanügyminiszter szülővárosában megtenni. „Klebelsberg Kuno szülőhelyén nem lehet más feladatunk, mint őt követni. Amikor nehéz, kilátástalan a helyzet, mint most, a koronavírus-járvány idején, akkor kell építkezni és reménykedni abban, hogy lesz magyar kibontakozás, amint ő is megtette egy olyan időszakban, amikor Magyarország gazdaságilag és politikailag keresztre feszíttetett” – fogalmazott.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amelyet a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített az eseményen:

A rovatból ajánljuk:

Jeles magyar személyiségek nyugszanak Arad temetőiben [AUDIO]
November 1-seje Mindenszentek ünnepe, november 2. pedig halottak napja. Jeles magyar közéleti személyiségek, 1848-as honvédtábornokok, a 20. század elején ünnepelt színészek, a második világháborúban elesett katonák csontjait rejtik és rejtették az aradi temetők.
Terjed a „piszkos kéz betegsége”, súlyos a hepatatis A-járvány
Vannak olyan kórházi ágyak, amelyeken már két gyerek osztozik.
A korábbi alprefektust nevezték ki Arad megye kormánymegbízottjának
Marius Sulincean az új prefektus, de Tóth Csaba is megtarthatta tisztségét.
Nagyban űzik az illegális sertésbizniszt, Magyarországról hozzák az állatokat feketén
A minap két szállítmányt, összesen 34 állatot foglaltak le.