A hétvégi forduló nyitó meccsén az alsóház második helyezettje fogadta az első helyen állót, és a mérkőzés elején úgy tűnt, a papírforma is az UTA mellett szól. A válogatottba frissen behívott Marius Coman és Poulolo is jó helyzetbe került, ám egyik próbálkozás sem talált utat a kapuba. A hazaiak fokozatosan vették át az irányítást, Olaru és Miculescu is próbára tette Gorcea kapust, de a szünetig nem született gól.
A fordulás után az FCSB nagyobb nyomást helyezett az aradi védelemre, és az 56. percben ez góllá érett:
Darius Olaru remek ütemben indította Miculescut, aki kilépett a védők közül, majd középre tartó lövéssel megszerezte a vezetést a fővárosiaknak.
A gól pikantériája, hogy David Miculescu aradi születésű, és éppen az UTA neveltje, a piros-fehérektől került a bukaresti csapathoz. Ezért nem is ünnepelte túl látványosan a gólját.
A hátralévő időben a legutóbbi bajnok még több helyzetet is kialakított, de az eredmény nem változott. A győzelemnek köszönhetően Mirel Rădoi együttese átvette a vezetést a play-outban, 27 ponttal áll az első helyen. Az UTA 25 ponttal a második pozíciót foglalja el.
SuperLiga, alsóházi rájátszás, 2. forduló:
- FCSB–UTA 1–0, gólszerző: Miculescu (56.)
- Metaloglobus–Petrolul Ploiești 1–0
- FK Csíkszereda–Farul 1–1
- Hermannstadt–FC Botoșani 3–0
- Unirea Slobozia–Oțelul Galați 2–1

A válogatott vb-pótselejtezője miatt szünet következik a bajnokságban, az UTA legközelebb április 5-án, húsvétvasárnap 15 órától a Metaloglobust fogadja.
Felsőházi rájátszás, 2. forduló:
- Dinamo–Universitatea Craiova 0–1
- CFR–Rapid 1–0
- FC Argeș–Kolozsvári Universitatea 0–1


