Rögzítették a kamerák a Szabadság-szobor megrongálását [AUDIÓ]

A térfigyelő kamerák rögzítették az aradi Szabadság-szobor elleni vandál cselekedet.

A felvételek alapján három álarcos fiatal fújta le piros, sárga és kés festékspray-jel a 13 vértanú közül hatnak a domborművét, és írt obszcén szavakat a talapzatra – mondta érdeklődésünkre Bognár Levente aradi alpolgármester, a megyei RMDSZ elnöke. Az elöljáró a Helyi Rendőrségtől kapott információkra hivatkozva elmondta, hogy gyaníthatóan két lány és egy fiú volt az elkövető. A megyei RMDSZ-szervezet vezetősége vasárnap délben ülésezik, és dönt arról, hogy feljelentést tesz-e az etnikai indíttatású ügyben, de várják, hogy mit lép a városvezetőség ez irányban – lévén, hogy az emlékmű a város tulajdona. Tegnap egyébként félig-meddig letakarították a festéket a Szabadság-szoborról, a helyreállítás a napokban folytatódik.

Hallgassa meg Bognár Levente nyilatkozatát, amelyet Pataky Lehel Zsolt rögzített a Temesvári Rádió és a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora számára!

A rovatból ajánljuk:

Arad megyében öt helyszínen valósult meg óvodafejlesztés és bölcsődeépítés a magyar kormány tíz éve futó támogatása által [AUDIO]
A 2016-ban indult kezdeményezés keretében több mint 900 külhoni magyar óvoda és bölcsőde épült vagy újult meg a magyar kormány támogatásával, ebből több mint 500 Erdélyben.
Súlyos károkat okoznak a vadállományban is az aranysakálok
Az őzek, dámvadak és vadnyulak száma közel felére csökkent.
A király útja: folytatódik az építkezés Arad és Hunyad megye új összekötetésén
Egyszerre szolgálja a gazdasági és turisztikai fellendülést.