Problémamegoldó-verseny középiskolásoknak

A Case Solvers és a Mathias Corvinus Collegium először rendezi meg a Problema Solvenda Romania című versenyt 2016. február–áprilisában Kolozsváron.

A problémamegoldó- és történelemversenyre olyan 11-12. osztályos diákok jelentkezését várják az ország középiskoláiból, akiket érdekel a stratégia és a problémamegoldás világa, valamint fejleszteni szeretnék logikai, érveléstechnikai és prezentációs képességeiket. A nyertes csapat különböző értékes tárgyi nyeremények mellett főnyereményként egy hétvégét tölthet Budapesten.

A versenyre háromfős csapatokkal lehet nevezni február 28-ig a www.problemasolvenda.com/ro/hu linken, a Jelentkezés menüpontra kattintva. A verseny három részből áll: a Problema Solvenda Romania honlapján elérhető online tréning segítségével a diákok rövid videókból és prezentációs anyagokból sajátíthatják el a problémamegoldás alapjait. Ezután következik a selejtező, amelyen a tréninganyagok alapján a résztvevő csapatok online tesztet töltenek ki. A 10-15 legjobb eredményt elérő csapat jut a döntőbe. Az online fordulóból a döntőbe bejutott legjobb csapatok a módszertani alapokat felhasználva történelmi esettanulmányt oldanak meg. Erre hetvenkét óra áll rendelkezésükre, amelynek végén megoldásukat egy szakmai zsűrinek prezentálják.

A verseny fő célja újragondolni a történelmet, kiaknázni a „mi lett volna, ha” típusú szcenáriókat és megteremteni egy alternatív múltat. Unalmas, évszámmagolós feladatok helyett a versenyzők egy történelmi szerepjáték forgatókönyvét kapják meg: valamely híres történelmi személyiség (vagy annak tanácsadója) bőrébe bújhatnak három nap erejéig, és különböző elemzési, stratégiai módszereket használva „átalakíthatják” a múltat. Így a tavalyi budapesti döntőn kiderült: ha a magyarországi középiskoláson múlik, ki sem tör az első világháború.

A Problema Solvenda Romania-nak kettős célja van: egyrészt a fiatalokkal már középiskolás korban megismertetni a problémamegoldás módszertani hátterét, másrészt bővíteni a diákok történelmi ismereteit. A verseny kívánt hozadéka ezen felül, hogy a későbbiekben jól használható elemzői és előadói kompetenciákat sajátítsanak el a résztvevők, valamint gyakorolhassák a csapatban történő munkát.

A versennyel kapcsolatos további információkat a www.problemasolvenda.com/ro/hu vagy a Problema Solvenda Romania Facebook-oldalán találják az érdeklődők.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.