Pellegrini Miklós az RMPSZ új megyei elnöke [AUDIÓ]

A 13 évig elnöklő Matekovits Mihály helyett Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettest választották a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Arad megyei szervezetének élére.

A szakmai egyesület kedd délutáni tisztújító közgyűlésén a tisztséget tovább nem vállaló, az RMPSZ-ben megalakulása óta tevékenykedő Matekovits Mihály a beszámoló végén elmondta: közeledik a 70. életévéhez, és úgy érzi, „egy bizonyos kor után az ember már ne legyen döntéshozó”, de tapasztalatával és kapcsolataival továbbra is segíti az új elnökség munkáját.

A jelölési határidőig csak Pellegrini Miklóst javasolták a posztra, és a közgyűlés – Halász Ferenc országos RMPSZ-alelnök javaslatára – nyílt szavazással, egyhangúlag választotta meg a következő négy évre elnöknek. A főtanfelügyelő-helyettes kifejtette: a szakma iránti alázattal szeretné szolgálni a szervezetet és a magyar oktatás ügyét, és ugyanilyen alázatot vár el minden pedagógustól a munkája terén. Hivatalát jogilag csak 2016. január elsejétől foglalja el, és az új vezetőség személyi összetételére egy másik közgyűlésen tesz javaslatot, de már most indítványozta, hogy az RMPSZ Arad megyei szervezetének tiszteletbeli elnökévé válasszák Matekovits Mihályt, amit a jelenlévő messzemenően támogattak.

Halász Ferenc országos RMPSZ-alelnök (egyben Temes megye főtanfelügyelő-helyettes) szerint a szakmai szervezetre a szórványvidéken még nagyobb szerep és felelősség hárul, mint a tömbvidéken, miként minden egyes pedagógusnak is közösségi feladatokat is vállalniuk kell.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt riportját, amit a Bukaresti Rádió magyar adása számára készített.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.