Panoráma Világklub Pécskán

Október 6-án tartotta első, ünnepi ülését a Panoráma Világklub 158. társklubja Pécskán.

A budapesti központú civil hálózatot 2003 októberében alapította dr. Tanka László újságíró, jelenleg 170 társklubból, illetve ifjúsági társklubból áll, a világ mintegy 70 országában. Romániában 12 társklub működik, de a régióban a pécskai az első.

Az ötlet egy szegedi találkozón merült fel, amikor vitéz Szilágyi Árpád, a nemzetőrség becsületrend lovagkeresztjének kitüntetettje, az első megyei társklub elnöke és Mester József Tamás költő, gazda felvetették a pécskai szervezet megalapításának lehetőségét. Az alapító oklevél tavaly december 15-én keletkezett, a klub elnöke Mester József Tamás, tiszteletbeli elnöke Antal Péter polgármester, míg magyarországi társelnöke v. Szilágyi Árpád.

A kedd délutáni ülést megelőzően v. Szilágyi Árpád, Farkas Annamária operaénekes és Antal Péter polgármester megkoszorúzta a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak emlékművét, majd Klebelsberg Kuno mellszobrát. Jelen volt Mester József Tamás, ft. Czeglédi Ferenc római katolikus plébános, a pécskai iskolák igazgatói: Bacsilla Sándor és Bede Bacsilla Eszter, Engi Márta Ildikó, a Búzavirág Egyesület elnöke, helybeliek és a 2-es számú Általános Iskola diákjainak egy csoportja.

Az ebéddel egybekötött ülésre a római katolikus plébánia klubtermében került sor. A beszélgetés után a Búzavirág Néptáncegyüttes Nagy Boglárka csoportjának tagjai adtak elő több táncot, a 2-es számú Általános Iskola tanulója szavalt, Erdélyi József citerán játszott, majd Farkas Annamária kolozsvári származású operaénekes lépett fel. Az esemény alkalmával Laukó Katalin pécskai festőművész néhány alkotásait is megtekinthették a résztvevők.

Az alapítók szándéka szerint a Panoráma Világklub civil hálózata „egyfajta szellemi hídként létrehozta a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségeit: egyfelől a Kárpát-medence magyarsága és a világba szétszóratott honfitársaink között, másfelől pedig megszólítva és bekapcsolva a Világklub-hálózatba Magyarország és a magyarság iránt rokonszenvet érző, érdeklődő idegen népek, nemzetek fiait is”.

S. P.

 

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.