Ódry Máriát és Fekete Rékát is felterjesztették Kiválóság-díjra

Augusztus 19. és 27. között tartják az Aradi Városnapokat, ami alatt ismét megszervezik Pécs Napját Aradon, és helyi személyiségeket – köztük magyarokat – tüntetnek ki oklevelekkel.

A több mint egyhetes kulturális-szórakoztató rendezvénysorozat programjai közül kiemeljük Kett Groza János 50 éves pályafutását összefoglaló festménykiállítását (augusztus 19-én, szombaton 18 órakor a delta galériában), illetve Pécs Napját Aradon, amikor is a baranyai testvértelepülés település mutatkozik be: augusztus 21-én, hétfőn 18 órától a Klió-teremben pécsi művészek kiállítása látható, 19 órától pedig a Kultúrpalotában orgonahangverseny lesz.

Arad Város Napját augusztus 22-én, kedden tartják, amikor is arra emlékeznek, hogy 189 évvel ezelőtt azon a napon kapta meg Arad a szabad királyi város címet. Ebből az alkalomból, a 19 órakor kezdődő ünnepi testületi ülésen díszpolgári címet adományoznak Ioan Bolovan történésznek, a Román Akadémia „George Barițiu” Történelmi Intézete igazgatójának, valamint Elena Lăslean divattervezőnek, üzletasszonynak.

Image
Fekete Réka 2020-ban, a Kölcsey-díj átvételekor | Fotó: PLZS

Szintén az ünnepi ülésen Pro Urbe-díjjal tüntetik ki Eugenia Iovănaș bírót, a jogrendszer fejlesztéséért végzett akadémiai tevékenysége elismeréseként továbbá Kiválóság-díjat adnak át Ioana Camelia Moler, Ioana Lung, Ovidiu Mihăieș, Mariana Tomescu, Constantin Miclea, Daniela Monica Cameniță, Olga Iulia Ghinga pedagógusoknak, Daniel Pavel Scridon újságírónak, Andra Crainic és Carina Crainic tornászoknak, Doru Pescaru testépítőnek, Melissa Marcos és Adrian Mesesan karateversenyzőknek, dr. Zeno Moldovan orvosnak, valamint Ódry Mária képzőművésznek és Fekete Rékának, az Aradi Kamaraszínház művészeti és produkciós titkárnak – utóbbi kettőt az RMDSZ terjesztette fel a díjra. Ódry Máriának idén szervezett egyéni kiállítást a Kölcsey Egyesület, 70. születésnapja alkalmából, Fekete Réka pedig 2020-ban Kölcsey-díjat vehetett át.

A kitüntetések sorához tartozik, hogy a Radu Iorgov–Maisa Kallikkott és a Darian Ciupuliga–Mara Sabău sporttáncos párosok Tisztelet-díjat kapnak.

A városnapok teljes – koncerteket is tartalmazó – programja ide kattintva böngészhető.

Elhunyt Zeno Moldovan

Csütörtök reggel 73 éves korában elhunyt dr. Zeno Moldovan, így a Kiválóság-díjat post mortem kapja meg. Halálhírét kollégái osztották meg a közösségi oldalon.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.