Nevelőváltás a kisiratosi gyermekotthonban

Győrfi László és Melinda helyett Timár Orsolya és magyarországi vőlegénye, Valent Pál vezeti az otthont.

Hét év után köszönt el Kisiratostól és a Pio Atya Gyermekotthon bentlakóitól a Győrfi László és Melinda nevelőházaspár, akik a dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt működő központ indulásától kezdve igazgatták a házat, és teremtettek otthont a gondjaikra bízott, hátrányos helyzetű családokból származó Arad és Temes megyei gyerekeknek. Ez idő alatt a magyar határ menti település befogadta a nevelőket és a gyerekeket, akik hasznos tagjaivá váltak a közösségnek, így Kisiratos és a gyermekotthon sajátos egymásrautaltságban él.

A házaspár egészségügyi okokból – Melinda szavaival élve – egyéves hosszú szabadságra hazaköltözik Gyergyóremetére, de utána szeretnének visszatérni. A ház vezetését a frissen végzett csíkszeredai szociális munkás, Timár Orsolya és magyarországi vőlegénye, Valent Pál vette át, utóbbi az elmúlt három és fél évben a dévai alapítvány székelyföldi otthonaiban dolgozott önkéntesként. A régi és az új nevelőkért, a gyermekekért, Kisiratos minden lakójáért és a Magyarországról érkezett támogatókért mutattak be szentmisét péntek este a helyi római katolikus templomban. A főcelebráns Böjte Csaba ferences szerzetes volt, szolgálatot mutatott be Zilahy András plébános és a 98 éves nyugalmazott Bíró Antal atya.

A szentmise végén Böjte Csaba az Aradi Híreknek elmondta, hogy pénteken az első lakók beköltöztek az alapítvány legújabb otthonába, az arad-gáji Szent Gizella Gyermekotthonba: egy nehéz helyzetbe került erdélyi–magyarországi házaspár és hat gyerekük lelt menedéket a központban.

Hamarosan a helyszínen készült videóval és rádióriporttal is jelentkezünk.

 

A rovatból ajánljuk:

Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.
Útjavítás Arad és Kisjenő között
Betömik a kátyúkat a váradi országúton, a munkavégzés miatt megnövekedett menetidőre kell számítani.