Miniszteri biztos koszorúz október 6-án Aradon a magyar kormány nevében [FRISSÍTETT]

Október 6-án az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának, az aradi tizenhármak kivégzésének 167. évfordulójára emlékezünk. A vértanúk emlékére tartott szetnmise 11 órától kezdődik a belvárosi minorita templomban (főcelebráns és szónok Ft. Kovács Péter gyulai esperes-plébános, püspöki helynök), utána 12.30 órakor koszorúzási ünnepség a Szabadság-szobornál, 16 órakor pedig a Vesztőhelyen. 18 órakor ünnepi előadás az aradi állami színházban (Tóth Máté-Miklós: A nagyrahivatott).

Az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor idén is részt vesz az aradi megemlékezésen, és beszédet is mond.

A magyar kormányt Kalmár Ferenc, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban a Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, valamint Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára képviseli majd.

FRISSÍTÉS: Csütörtök reggel derült ki, hogy Lepsényi István nem jön Aradra.

A rovatból ajánljuk:

Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
Idén a 177 évvel ezelőtti tragikus őszre emlékezünk, amikor vérbe fojtották a magyar szabadságharcot, és a honvédsereg 13 főtisztjét kivégezték, a „Magyar Golgotán”, Aradon. A köszöntőbeszédeket idén is a Szabadság-szobornál tartják.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.