Mégsem tüntet a román szélsőjobb

Elállt a március 15-re tervezett magyarellenes tüntetéstől a Noua Dreapta, vagyis az Új Jobboldal nevű szélsőséges román mozgalom aradi szervezete.

Mint hírül adtuk, a „jobbosok” ezúttal is a Szabadság-szobornak otthont adó megbékélési parkba kértek gyülekezési engedélyt, de mivel az RMDSZ már korábban kérte a megemlékezések jóváhagyását, az önkormányzat illetékes bizottsága elutasította a Noua Dreapta folyamodványát, és csak egy felvonulásra adott engedélyt a városközpontban.

A román szervezet a minap közleményt juttatott el a városházára, amelyben a felvonulás lemondásáról értesítik a hatóságokat – közölte az Aradi Hírekkel Bognár Leente alpolgármester. Ebben többek között az áll, hogy szervezetten nem, de magánemberként, „a magyarokkal való békés egymás mellett élés jeleként” a tagjai részt vesznek a március 15-i rendezvényeken, és figyelik, hogy „a törvényeknek megfelelő módon zajlik-e a program, elhangzanak-e román- vagy államellenes kijelentések a szélsőséges magyarok részéről”.

Feltehetően azért álltak el a tiltakozástól, mert a hamis román történelemállításnak megfelelő „40 ezer román gyilkosa” ellen tüntető Új Jobboldal a korábbi években is csak maroknyi hőzöngőt tudott maga mellé állítani, felvonulásaihoz nem csatlakozott még a románok többsége sem. 

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.