Barabás Béla síremléke az aradi Felsőtemetőben a 2018-as felújításkor | Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A döntésről beszámoló RMDSZ-közlemény emlékeztetett arra, hogy több nagyvárosban gondot okoz a temetők zsúfoltsága, ami veszélyezteti a történelmi személyiségek sírhelyeit, a hősöknek állított emlékműveket, régi kriptákat. Az RMDSZ ezért beterjesztett a parlamentbe két törvénytervezetet: Az egyiket október elején fogadta el a szenátus, ez lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy könnyebben hozzanak létre új temetőket az ehhez szükséges területek kisajátításával.
A hétfőn tárgyalt tervezet a történelmi fontosságú, régi sírhelyeket védi meg, törvénybe foglalva azok jogállását. A jogszabályjavaslat továbbá kimondja: a temetők ösvényeit, zöldövezeteit gondozni kell, és biztosítani kell az őrzésüket. Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es képviselő tervezetét a képviselőház vitatja meg döntő házként – írta az Agerpres.
Ha létezett volna hasonló jogszabály, könnyebb lett volna megmenteni „a legnagyobb magyar”, Barabás Béla síremlékét Aradon. Az egykori országgyűlési képviselő sírhelyének bérleti díját 2018-ban civil kezdeményezésre az RMDSZ újabb hét évre kifizette a köztemetőket fenntartó önkormányzati vállalatnak, így elhárult a veszélye annak, hogy rátemetnek. A síremléket – az apja, Barabás Péter sírjával – együtt Szűcs Gábor sírkőfaragó ingyen újította fel.
Barabás Béla Aradon született 1855. december 12-én, és itt is hunyt el 1934. május 28-án. A jogász végzettségű politikus Arad vármegye főispánja volt, ötször választották meg képviselőnek a pesti Országgyűlésbe. Erdély Román Királysághoz való csatolása után a maradás mellett döntött, és hamar a kisebbségi magyar politikai élet egyik vezető alakjává vált. 1926-tól a bukaresti parlament szenátora is volt. Jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki országos és helyi lapokban. Egy ideig szerkesztője volt az Arad és Vidéke című politikai napilapnak, főszerkesztője az Aradi Magyar Újságnak (1926-27).
Barabás Béla édesapja, Barabás Péter volt az az asztalos mester, aki a kertjéből kivágott 13 ágú eperfát állíttatta fel az 1849. október 6-án agyonlőtt és felakasztott honvédtábornokok kivégzésének a helyszínén, és ez volt az első emlékjel, amit a megtorlás áldozatául esett szabadságharcosok tiszteletére állítottak.
