Március 15. Aradon – képekben

Arad és Arad megye magyarlakta településeiről is érkeztek résztvevők az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörése 167. évfordulójának megünneplésére vasárnap délután a 13 vértanútábornok emlékművéhez, a Szabadság-szoborhoz.

Cosmin Pribac prefektus Victor Ponta román, Donkó Szilvia kolozsvári konzul Orbán Viktor magyar miniszterelnök üzenetét tolmácsolta, míg Adrian Ţolea, a megyei tanács alelnöke a helyi közigazgatás nevében szólt az egybegyűltekhez, a megbékélés, a kölcsönös tisztelet, a tolerancia szükségességét hangsúlyozva. Ezt követően Bognár Levente aradi alpolgármester mondott beszédet, amelyben emlékeztetett arra, hogy a szabadságharc nem ért véget, azok a közösségi jogok, amiket a romániai magyarság például 1989 óta követel, a mai napig sem teljesültek maradéktalanul.

Masszív csendőri és civil rendőri biztosítás mellett zajlott a méltóságteljes megemlékezés, a karhatalom állítólag a szélsőséges román szervezetek tagjait akarta távolt tartani, akik azt üzenték, hogy nem szerveznek ellentüntetést, de mindenkitől „elszedik az irredenta jelképeket és zászlókat”. Ha ők nem, megtették a csendőrök, akik az egyik megemlékezőnek megtiltották, hogy székely zászlót lobogtasson. Így nem lehetett tudni, hogy az egyenruhások védték, vagy őrizték a jelenlévőket…

A beszédek után elhelyezték koszorúikat a politikai pártok és mozgalmak, a közintézmények és civil szervezetek képviselői. A megemlékezés este a színházban a Tihanyi Vándorszínpad ünnepi előadásával zárult.

 

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.