Március 15.: a szomszédban ma is a szabadságukért harcolnak [AUDIO]

Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 174. évfordulója alkalmából Arad megyében is több helyszínen szerveztek megemlékezéseket, koszorúzásokat kedden, délután pedig az aradi vértanúk emlékművénél, a Szabadság-szobornál tartották a főrendezvényt.

Az Arad megyei magyar oktatási intézményekben és a magyarok lakta településeken is szerveztek kisebb ünnepségeket március 15-én, délután azonban mindenkit vártak az RMDSZ által tartott központi ünnepségre, amit az aradi vértanúk emlékművénél, a Szabadság-szobornál szerveztek meg. A román és a magyar kormányfő üzenetét Tóth Csaba Arad megyei prefektus, illetve Várnai Szabolcs kolozsvári konzul olvasta fel, de előtte Călin Bibarț aradi polgármester köszöntötte az emlékezőket, beszéde végén pedig tört magyarsággal idézte a Himnusz első sorát: „Isten, áldd meg a magyart!”

Március 15. ma is érvényes üzenetét Faragó Péter parlamenti képviselő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke fogalmazta meg: „Legyen béke, szabadság, egyetértés – ez volt a 12 pont felvezetője. Mi, magyarok, szabadságszeretők vagyunk, megküzdöttünk érte, de segítettünk másoknak is, amikor a szabadságukért harcoltak. Az ukrajnai háború árnyékában ismét látjuk, hogy mennyire fontos a szabadság, egymás tisztelete és szeretete. Mi, magyarokként itt, Aradon figyelmet kell szenteljünk az ukrajnaiaknak, a kárpátaljai nemzettársainknak, és segítenünk kell őket ebben a harcukban” – utalt a közel három hete tartó orosz–ukrán háborúra.

Faragó Péter szerint az ünnepi beszédekben mindig az aktuálpolitikai helyzetre is reflektálni kell. „Tiszteljük a múltat, megéljük a jelent, és tervezzük a jövőt. Sajnos a jelen ismét arról szól, hogy itt mellettünk, Európában a fegyverek árnyékában kénytelenek egyesek menekülni” – fogalmazott.

  • Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora számára készült:

A mintegy háromszáz résztvevővel tartott megemlékezés végén elhelyezték a Szabadság-szobornál a kegyelet koszorúit. Este – az ünnepi program folytatásaként – az aradi nagyszínházban a Háromszék Táncegyüttes mutatta be Átöltözés című táncjátékát.

A két díjazott: Puskel Péter és Ujj János, valamint Fekete Réka regionális EMKE-alelnök | Fotó: PLZS

A díszelőadás alkalmával adták át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület által adományozott Kiváló Közművelő-oklevelet Puskel Péter és Ujj János helytörténészeknek, az aradi magyar kultúrtörténet elhivatott kutatóinak, sok évtizedes munkásságuk elismeréseként.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.