Magyarellenes felirat egy kolozsvári rögbimérkőzésen

Magyarellenes transzparenssel tüntetett a szurkolók egy csoportja szombaton a Kolozsvár Arénában tartott Románia–Spanyolország rögbimeccsen.

A meccset az Európai Nemzetek Kupája keretében rendezték meg. A szurkolók egy fekete színű transzparenst feszítettek ki az egyik lelátón, amelyre fehér festékkel román nyelven azt írták: „A név Cluj-Napoca – vagy elfogadjátok, vagy elmentek innen” – írta vasárnap a Főtér.ro kolozsvári portál.

A felirat arra a civil kezdeményezésre reagál, hogy írják ki magyarul is Kolozsvár nevét a város bejáratainál. E tárgyban egy hollandiai magyar egyesület nyert pert alapfokon a polgármesteri hivatal ellen. A hivatal fellebbezése nyomán azonban a másodfokon eljáró bíróság úgy ítélte meg, hogy a holland alapítványnak nincsen felperesi minősége a kolozsvári magyarokat érintő ügyben. Az ítélet nyomán a Musai–Muszáj civil kezdeményező csoport kiáltványt hozott nyilvánosságra, amelyben ezer pert ígért a város vezetése ellen.

A Főtér.ro portál értelmezése szerint a felirat arra a civil kezdeményezésre is reagálhat, amely a város hivatalos román nevéből elhagyná a Napoca tagot. Erdély „fővárosának” román nevét 1974-ben elnöki rendelettel módosította Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor Cluj-ról Cluj-Napocára. A névmódosítással a kommunista rezsim a románok kolozsvári őshonosságának a tudatát kívánta erősíteni. Erre az adott lehetőséget, hogy a város helyén a római korban a Napoca nevű település állt.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.