Köszönetnyilvánítás a szentpáli tanítónőnek

A szentpáli magyar közösség nevében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezete közleményben fejezte ki köszönetét Nagy Franciskának a szentpáli elemi iskolában végzett több évtizedes áldozatos munkájáért.

Nagy Franciska 37 év munkaviszony után vonult nyugdíjba, generációk egész sora tartozik hálával neki, amiért a tanítás mellett oktatta és nevelte is őket az életre. Éveken át összevont osztályokban tanított, ha kellett vallástant és idegen nyelvet is, ünnepségekre és tantárgyversenyekre, iskolán kívüli tevékenységekre készítette fel diákjait. A nemzet napszámosaként tette, amit tennie kellett – olvasható a méltatásban, mellyel a helyi RMDSZ kíván hosszú, békés nyugdíjas éveket, erőben, egészségben! Ugyanakkor felhívják a szentpáli magyar családok figyelmét, hogy a faluban nem marad tanító nélkül a magyar iskola, a gyermekek számára továbbra is biztosított az anyanyelvű oktatás, és hogy az alma mater fennmaradjon, illetve a helyi magyar közösség is erősödjön, minél nagyobb számban várják a gyerekeket a magyar iskolába.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.