Köszönetnyilvánítás a kisiratosi közszolgálatért [AUDIÓ]

Az elöljárók 12 éve, Kisiratos községi rangjának visszanyerése óta élveznek töretlen bizalmat a település élén.

Vasárnap délután a kisiratosi művelődési házban ünnepélyes keretek között mondtak köszönetet a településfejlesztés és a közösségépítés terén kifejtett munkájukért a közigazgatásból idén visszavonuló Almási Vince polgármesternek és Halai János alpolgármesternek, az Arad megyei RMDSZ szervezésében.

Az elöljárók 12 éve, Kisiratos községi rangjának visszanyerése óta élveznek töretlen bizalmat a település élén. Az infrastrukturális fejlesztések, a kulturális-hagyományőrző rendezvények felkarolása, a szociális intézmények támogatása, a testvérvárosi kapcsolatok megerősítése jellemezte ez az időszakot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos elnöksége „Példás önkormányzati vezető” emléklappal ismerte el tevékenységüket. Az okleveleket Faragó Péter megyei elnök nyújtotta át, a település önállósodásának történetét felelevenítve beszédet mondott Cziszter Kálmán aradi városi tanácsos, Király András tanügyi államtitkár és Bognár Levente aradi alpolgármester. Halai Jánosról Andó László helyi tanácsos, Almási Vincéről Korondi-Józsa Erika polgármesterjelölt mondott méltatást.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Kossuth Rádió Határok nélkül c. műsora számára készült:

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.