Kalna Zsolt: égi jel, hogy ismét egymásra talált a minorita rend és az iskola [AUDIO]

Január óta szolgál Aradon Kalna Zsolt minorita atya, a minorita rend korábbi miskolci tartományfőnöke.

A szerzetes Szegedről került át Aradra, és meglepődve tapasztalta, hogy gyerekzsivajtól volt hangos a belvárosi Páduai Szent Antal-templomhoz tartozó rendház – korábban kihaltnak nevezhető – udvara. Az elmúlt tanévet ugyanis, az iskola felújítási munkálatai miatt, a rendházban járták ki a Csiky Gergely Főgimnázium alsót tagozatos osztályai.

Az egyház és iskola oly szoros kapcsolatba került egymás, hogy Kalna Zsolt kezdeményezésére júniusban, a vakáció első heteiben napközis tábort szerveztek a rendházban a gyerekeknek.

Pataky Lehel Zsolt a tábor egyik napján beszélgetett Kalna Zsolt minorita atyával, aki először is Aradra kerülésének történetét mesélte el.

Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Három hónap káosz a közlekedésben: február végéig forgalomkorlátozások lesznek Arad utcáin
November 5. és 2027. február 28. között jelentős korlátozásokra kell számítani a megyeszékhely legforgalmasabb pontjain, többek között a Poetului utcában és a megyeháza környékén.
Konzuli fogadónapot tartanak decemberben Aradon
Honosítási ügyintézés és anyakönyvi bejelentések.
Jeles magyar személyiségek nyugszanak Arad temetőiben [AUDIO]
1848-as honvédtábornokok, a 20. század elején ünnepelt színészek.
Terjed a „piszkos kéz betegsége”, súlyos a hepatatis A-járvány
Vannak olyan kórházi ágyak, amelyeken már két gyerek osztozik.