Iskolabuszt kapott a peregi önkormányzat

A 16 plusz egy férőhelyes Opel Montavo típusú járművet már át is vették, egy hónap áll az önkormányzat rendelkezésére, hogy forgalomba helyezze.

Régi álma vált valóra a németperegi (Nagypereg) helyhatóságnak azzal, hogy iskolabuszt kapott. A Fejlesztési Minisztérium első körben nem hagyta jóvá az igénylést, de másodszor rábólintottak a kérvényre, amit már tavasszal benyújtott Kovács Imre polgármester – olvasható a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei szervezetének sajtóközleményében.

„Igény régóta volt egy iskolabuszra, amivel a magyar ajkú gyerekeket a kisperegi iskolába, a román ajkúakat pedig a községközpontba, a németperegi iskolába szállíthatjuk – mondta az RMDSZ színeiben megválasztott elöljáró. – Most még azt kell elérnünk, hogy jóváhagyjanak a polgármesteri hivatal részére egy gépkocsivezetői állást, amire egy sofőrt alkalmazhatunk.”

A 16 plusz egy férőhelyes Opel Montavo típusú járművet már át is vették, egy hónap áll az önkormányzat rendelkezésére, hogy forgalomba helyezze. Kovács Imre szerint, ha minden rendben megy, októbertől használhatják az iskolabuszt. A polgármester hangsúlyozta, hogy az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Faragó Péter és Király András oktatási államtitkár közbenjárásának köszönhetően kapta meg a község a gépjárművet.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.