Idén a vesztőhelyen tartják az október 6-i megemlékezést

Október 6-án délután fél négytől autóbusz indul a Fehér Kereszt szálloda elől a vesztőhelyre.

Tekintettel arra, hogy az aradi Szabadság-szobor körüli téren rendezési munkálatok zajlanak, emlékünnepségre és koszorúzásra az idén október 6-án a hagyományos két helyszín – Szabadság-szobor és vesztőhely – helyett kizárólag a vesztőhelyen kerül sor. „Nekünk, aradi magyaroknak szent kötelességünk őrizni a vértanú tábornokok emlékét. Mindarra, ami a haláluk évfordulóján történik városunkban, most, a 166. évfordulón is úgy tekintünk, mint a világ magyarságának központi emlékrendezvényeire” – olvasható az RMDSZ Arad megyei szervezetének sajtóközleményében.

Felhívják mindazok figyelmét, akik az emlékünnepség keretében koszorúzni szeretnének, hogy a szándékot előzetesen bejelenthetik a www.rmdszarad.ro internetes oldalon, valamint a +40/257/250–627-es telefonszámon szeptember 24-től, csütörtök 16 órától október 6-ig, kedd 10 óráig. A koszorúzási szándékot a helyszínen, a Vesztőhelyen is be lehet jelenteni a rendezvény kezdete előtt 14.45–15.45 óra között.

Az aradi október 6-i program:

11.00 óra:

Szentmise az aradi vértanúk emlékére, főcelebráns és szónok Ft. P. URBÁN ERIK csíksomlyói ferences atya, erdélyi érseki helynök. Helyszín: Arad-belvárosi római katolikus templom.

16.00 óra:

Tisztelgés és koszorúzás a Vesztőhelyen.

(15.30 órakor autóbusz indul a Fehér Kereszt – Ardealul – szálloda elől a vesztőhelyre.)

19.00 óra:

KODÁLY ZOLTÁN: PSALMUS HUNGARICUS, előadja az aradi Filharmónia zenekara és a Magyar Nemzeti Énekkar (Budapest), Antal Mátyás karnagy vezetésével. Helyszín: Arad-belvárosi római katolikus templom.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.