Hetven éve kezdődött a „málenykij robot” [AUDIÓ]

Embertelen bánásmódban részesítették az embereket, akiknek mindössze az volt a bűnük, hogy német származásúak voltak.

A második világháború befejezése után, a kollektív bűnössége elve alapján 75 ezer németajkú romániai személyt hurcoltak a Szovjetunióba „málenykij robotra”, azaz egy „kis munkára”. Az Uráltól Szibériáig különböző munkatáborokban dolgoztatták, embertelen bánásmódban részesítették az embereket, akiknek mindössze az volt a bűnük, hogy német származásúak voltak. Simonyifalváról 59 embert deportáltak a Szovjetunióba 70 évvel ezelőtt, 1945 januárjának második felében, közülük 13-an ott vesztették életüket. Rájuk emlékeznek minden januárban a Körös-közi településen. Pataky Lehel Zsolt összeállítása a Temesvári Rádió számára készült. Hallgassa meg!

A rovatból ajánljuk:

„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.