Három kilencedikes osztály a Csiky-ben

Három osztályban négy szak indul a 2016–2017-es tanévben az aradi Csiky Gergely Főgimnázium középiskolai tagozatán. Hadnagy Éva, az iskola igazgatója elmondta, hogy a kilencedikes reál osztályban két párhuzamos szakon tanulnak a diákok: 14-en Matematika-informatika–intenzív angol, illetve 11-en a természettudományok–intenzív angol szakon (így alakult ki a 25-ös osztálylétszám). A közgazdaságtan osztályban 17-en, a turizmus szakon pedig 15-en kezdik meg középiskolai tanulmányaikat.

Negatívum, hogy a kevés jelentkező miatt ebben a tanévben nem indul a hároméves autószerelői szakmunkásképző osztály. Az oda beratkozott néhány tanuló választhatott más osztály vagy más iskolák között.

A tanévnyitó szeptember 12-én, hétfőn 9 órakor kezdődik a Csiky Gergely Főgimnáziumban, 11 órától pedig a belvárosi minorita nagytemplomban tartják meg az évnyitó ünnepi szentmisét.

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A kényszermunkára vitt 59 személy közül 13-an sosem tértek vissza.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.