Három aradi diák vehet részt a Zrínyi-verseny döntőjén [AUDIÓ]

Kedden díjazták a megyei szakasz legjobbjait.

Április elején rendezik meg Pécsett a Zrínyi Ilona Nemzetközi Matematikaverseny döntőjét, amelye az egész Kárpát-medence magyar iskoláiból vesznek részt diákok. A romániai szakaszt megyénként bonyolították le, Arad megyében közel 300 tanuló – a második osztálytól a tizenkettedikig – vett részt. A legjobbakat kedd délután díjazták a Csiky Gergely Főgimnáziumban. Eredményeik alapján Arad megyéből hárman kaptak meghívást a nemzetközi döntőre, mindhárman a Csiky-ből: Rudolf Barnabás (II. o.), Back István Levente (V. o.) és Mészar Anna Orsolya (VI. o., ő egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a díjátadón) A rendezvényen készült Pataky Lehel Zsolt összeállítás a Temesvári Rádió mai ifjúsági műsora számára. Hallgassa meg!

 

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.