Előzetesbe helyezték és felfüggesztették megyei tanácselnöki tisztségéből Ioțcut

A Temes Megyei Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte a kenőpénz átvételekor rajtakapott Nicolae Ioțcut, ezért Arad megye prefektusa pénteken felfüggesztette a megyei tanács elnöki tisztségéből.

A kormánybiztosi hivatal közleménye szerint a felfüggesztés mindaddig érvényben marad, amíg az elnök előzetesben marad. Ha elítélik, időközi választást kell kiírni, bár nem valószínű, hogy erre a jövő nyáron amúgy is esedékes helyhatósági választások előtt sor kerül.

A megyei önkormányzatnál jelenleg káosz uralkodik, erre utal az is, hogy nem sokkal a prefektusi döntés után a tanács sajtóosztályáról egy kikerül a nyilvánossághoz a rendkívüli testületi ülés összehívása augusztus elsejére, szombat 10 órára, és a gyűlés egyik napirendi pontjaként szerepelt az ideiglenes, megbízott tanácselnök megválasztása (az alelnökök közül). Utóbb visszavonták ezt, az indoklás szerint a „rendkívüli ülés összehívásának megerősítését” várják.

Mint kiderült, formai hiba került az összehívóba, ugyanis azon Ioțcu aláírása szerepelt. Utóbb Adrian Țolea alelnök aláírásával hívták össze a szombati tanácsülést.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.