Elhunyt Vekov Károly történész, a Szoboszlay-per elhivatott kutatója

Életének 74. évében megtért teremtőjéhez Vekov Károly, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium jogelődjének diákja, a történelemtudományok doktora, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem volt oktatója, docense.

A hírt a kolozsvári Szabadság című napilap osztotta meg internetes oldalán szerdán.

Vekov Károly fő kutatási területe a középkori intézmény- és művelődéstörténet, de a kommunista korszak pereit is tanulmányozta, külünösen az aradi kötődésű Szoboszlay-pert. Számos folyóiratban közölt tanulmányokat, cikkeket, önálló kötetek szerzője – írták róla.

Tudományos és oktatói pályája mellett aktívan részt vett a közéletben. Az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselői tisztségét is betöltötte. Néhány éve Magyarországra telepedett, de Tiszafüreden is folytatta munkásságát, gyakran tért vissza szülővárosába.

Legutóbb 2019 decemberében járt itt, amikor is bemutatták a Magyar Pen Club kiadásában megjelent Áldozatok és áldozottak című könyvét, amely az 1956-ot követő legnagyobb romániai koncepciós per, a Szoboszlay-per iratainak és a néhai pécskai és aradi római katolikus pap, Szoboszlay Aladár írásainak, az egykori kommunista rendszert felváltó demokratikus államberendezkedés tervének leírásainak gyűjteménye.

Azt megelőzően, 2018 májusában az aradi Alsótemetőben vett részt abban az ásatási munkában, amelynek során a Szoboszlay-per kivégzettjeinek a földi maradványait keresték – sajnos sikertelenül.

2014-ben Jámbor Ilonával, az aradi In memoriam 1956 Egyesület elnökével tartott közös előadást Aradon és Pécskán az 1956-os magyar forradalomról.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.