Elektromos buszokkal oldják meg a tömegközlekedést Pécskán és a hozzá tartozó falvakban

Európai uniós támogatásból valósítják meg a tömegközlekedést Pécskán: az önkormányzat két elektromos autóbusz vásárlására, illetve a tömegközlekedési infrastruktúra kialakítására nyert pályázatot, és a futamidő lejártával igény esetén Battonyáig is kiterjeszthető lesz az útvonal.

Valamivel több mint 5,3 millió euróból épülhet ki a tömegközlekedési infrastruktúra Pécskán és a közigazgatásilag a mezővároshoz Tornyán és Szederháton. Ebből az összegből 4,8 millió euró vissza nem térítendő támogatás, a több pedig az önkormányzat önrésze – írta közleményében a temesvári székhelyű Nyugati Fejlesztési Régió Ügynöksége.

A kisváros vezetősége nagy hatékonysággal hívja le az állami és európai uniós támogatásokat, több millió eurót fordíthat így infrastrukturális, környezetvédelmi vagy turisztikai célú fejlesztésekre. A 2014–2021-es és a 2021–2027-es európai uniós költségvetési ciklusokban összesen mintegy 40 nyertes projektet „futtat” Pécska – nyilatkozta Antal Péter polgármester.

 

A modern és környezetbarát tömegközlekedés Pécskán elnevezésű projekt eredményeként két elektromos autóbusszal gazdagodik a város, de a közszolgáltatás biztosításához szükséges technológiát és infrastruktúrát is a projekt költségvetéséből állják:

  • 30 kilométernyi útvonal kialakítását Pécskán, Tornyán és Szederháton,
  • 24 „okos” buszmegálló építését és felszerelését LED-es világítótestekkel és napelemekkel,
  • 13 gyalogátkelő kialakítását mozgásérzékelő-vezérlésű megvilágítással,
  • három elektromos töltőállomás építését, amelyek közül az egyik nagyteljesítményű,
  • digitális jegyvásárlási rendszer üzembe helyezését.

A 2021-es adatokat tükröző népszámlálás szerint Pécskának (a beosztott falvaival együtt) 11 950 állandó lakosa van, de helyi tömegközlekedés nem létezik, a városon csak a megyei távolsági buszjáratok haladnak át, és veszik fel vagy teszik le az utasokat igény szerint, illetve az iskolabuszok hozzák-viszik a gyerekeket.

„A tömegközlekedésnek az lesz az előnye, hogy kiszámíthatóan, menetrend szerint járnak majd az autóbuszok, így a helybelieknek nem kell használniuk a saját gépjárműveiket.

Olcsóbb is lesz, mint a saját autó, és környezetkímélőbb is.

Nem beszélve arról, hogy az úgynevezett csúcsidőkben tapasztalható zsúfoltságot is csökkenti majd” – vázolta a projekt fő célkitűzéseit Antal Péter.

Hosszabb távon az is a tervek között szerepel, hogy Tornyától meghosszabbítsák az útvonalat Battonyáig. Köztudott, hogy a Békés vármegyei településen több száz romániai lakos vásárolt ingatlant, sőt életvitelszerűen ott élnek, de dolgozni vagy bevásárolni sokan még mindig Aradra, vagy Pécskára járnak, így az ingázók is használhatnák a buszokat.

 

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben megválasztott, ötödik mandátumát töltő polgármester elmagyarázta:

50 férőhelyes autóbuszok vásárlásáról van szó, a járművek naponta kétszer fordulnak majd Tornyára és Szederhátra, a városban pedig óránként közlekednek majd.

A Pécskát átszelő 7-es számú országútról leágazó (DN7) főbb útvonalakon, az 1., 2. és 3. számú utcákban közlekednek majd. Az első menetrend szerinti járatoknak 2027 tavaszán kell elindulniuk.

Pécska „tucatszám” nyeri az uniós támogatásokat, csak idén például egy 2,2 milliós eurós költségvetésű projektje kapott finanszírozást, ami egy termálvizes tó és környezete kialakításáról szól, illetve 3,5 millió eurót fordíthat zöldövezetek építésére és/vagy felújítására. A hévíz távfűtésként való hasznosítása már idén beindulhat a városban, a település alatt lévő termálvizes bázisra pedig egy gyógy- és élményfürdőt is szeretne építeni a városvezetés, reményei szerint szintén uniós támogatásból.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.