„De nehéz az iskolatáska!” – Az RMDSZ tanszertámogatása előkészítősöknek

Az 50-60 lej értékű tanszercsomagokat a szülők és pedagógusok ajánlása alapján állították össze, és a jövő hét folyamán eljuttatják a megye településeire,

Közel 160 magyar előkészítő osztályos kisdiák iskolakezdését támogatja tanszerekkel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Arad megyei szervezete a 2015–2016-os tanévben. A „De nehéz az iskolatáska!” elnevezésű kezdeményezést az aradi Pro Identitas Egyesület segítségével bonyolítja le az érdekvédelmi szervezet – áll az RMDSZ közleményében.

„A kezdeményezés része az RMDSZ beiskolázási kampányának, és ezzel is ösztönözni szeretnénk azt, hogy a magyar családok az anyanyelvű oktatást válasszák gyermekeiknek. A helyi közösségek és tanintézményeink egymásrautaltsága egyben jövőnk záloga: csak akkor maradhat fenn a közösség, ha az új nemzedék anyanyelvén tanul, oktatásunkat viszont úgy őrizhetjük meg, ha gyermekeinket magyar óvodába, iskolába íratjuk” – fogalmazott Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnöke.

Az 50-60 lej értékű tanszercsomagokat a szülők és pedagógusok ajánlása alapján állították össze, és a jövő hét folyamán eljuttatják a megye településeire, hogy a kisdiákok a tanévnyitón átvehessék.

A „De nehéz az iskolatáska!” akció keretében a borossebesi református egyházközségnél tartott fakultatív magyar órákra diákok is megkapják a régóta áhított törölhető mágneses iskolatáblát – ígérte Faragó Péter RMDSZ-elnök.

 

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.