Bővül a „csodasarok” a Csiky-ben [AUDIÓ]

Idén is nyertek a Nemzetpolitikai Államtitkárság által meghirdetett Az én városom című helytörténeti jellegű, több fordulós vetélkedőn az aradi Csiky Gergely Főgimnázium elemi iskolásai. A kisdiákok jutalma egy 100 ezer forint értékű, könyvekből és fejlesztő játékokból álló ajándékcsomag, amiből az iskolában redeznek be úgynevezett „csodasarkot”. A Csiky-ben már a másodikat.

A kolozsvári főkonzulátus munkatársa, Grezsa Csaba szerda délután adta át az aradi gyerekek jutalmát.

Pataky Lehel Zsolt is jelen volt az átadón. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített összeállítását:

A rovatból ajánljuk:

Műszaki problémák miatt elhalasztották az új Maros-híd avatását
Hiányosságokat tapasztaltak a feszítőkábelek mentén, ezért kötelezték a tervezőt és a kivitelezőt, hogy javítsák ki a hibákat. A 165,7 millió lejbe kerülő híd egy a közlekedési infrastruktúra modernizálását célzó megaprojekt keretében épült meg.
„Krisztus szeretete sürget minket” – aranymisés Reinholz András máriaradnai plébános [AUDIO]
Templomfelújítás, szociális konyha létrehozása, óvodaépítés, a Caritas megszervezése fűződik a nevéhez.
Figyelmeztet a vízügy: se itatásra, se öntözésre ne használják a Maros vizét
A parajdi bányakatasztrófa nyomán megemelkedett a folyó sótartalma az Arad megyei szakaszon is.
Két hónapig ingyen kölcsönözhetők a kerékpármegosztó rendszer biciklijei
A kedvezmény célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a közösségi biciklikölcsönzést.
Ujj Ágnes: engem a Százszorszép Gyermekszínpad éltet! [AUDIO]
Huszonhat évvel ezelőtt alapította a diákszínjátszó kört a nyugalmazott aradi magyartanár.
Halakat telepítettek a Marosba, csakhogy jön a sószennyezés a Kis-Küküllőről
A román hatóságok a magyar felet is értesítik, péntek este érheti el Nagylaknál a román–magyar határt.