Az RMDSZ nem támogat olyan közigazgatási reformot, amely megváltoztatja az etnikai arányokat

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök | Fotó: rmdsz.ro

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök | Fotó: rmdsz.ro

A kormánytag RMDSZ kész egyeztetni koalíciós partnereivel a közszolgáltatások racionalizálásáról, de olyan közigazgatási reformot nem támogat, amely megváltoztatja az etnikai arányokat – szögezte le Kelemen Hunor szövetségi elnök.

A politikus Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfői bejelentésére reagált a Maszol.ro portálon szerdán közzétett videóinterjúban. Ciolacu szerint az általa vezetett Szociáldemokrata Párt (PSD) Románia területi közigazgatásának átszervezéséről szeretne törvénytervezetet terjeszteni a parlament elé a tavaszi ülésszakban, a tervezet kidolgozása érdekében pedig a PSD munkacsoportot alakított.

Ők még kampánymódban működnek, és mondanak ilyet is, mondanak olyat is

– jegyezte meg Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy bár nem világos, milyen javaslattal fognak előállni a koalíciós partnerek, a bejelentést követően „váltott néhány szót” a témáról a miniszterelnökkel, akit arra figyelmeztetett, hogy „bármilyen közigazgatási reformnak” nem lehet nekifogni.

 

Az RMDSZ elnöke kifejtette: a közigazgatás az közszolgáltatás, vagyis nem profitorientált tevékenység, ezért nem lehet a földrajzi adottságoktól eltekintve úgy hozzáállni, hogy a kis községeket felszámolják. Szerinte egy olyan elképzelés, hogy a községeknek legyen legalább ötezer lakosuk, kivitelezhető Felcsíkon, de Székelyudvarhely környékén vagy a Nyugati-Kárpátokban már 70 kilométeres körzetből kellene „összegereblyézni” ehhez az összes kistelepülést.

Az olyan racionalizálásokat viszont elfogadhatónak nevezte, hogy a kisebb településeken csökkentsék az önkormányzati képviselők számát, és azok bizonyos szolgáltatásaik – például a közbeszerzések – elvégzését a megyei önkormányzatra, vagy a megyeközpontra ruházzák át.

„Egy dolgot tudok ígérni, hogy mi semmiféle közigazgatási reformot, ami az etnikai arányokat megváltoztatja, és ami nem a közszolgáltatások minőségén javítana, nem fogunk támogatni, ahogy eddig sem támogattunk, és ebből már voltak előző koalíciókban konfliktusaink. Nem fogjuk engedni, hogy a magyar többségű megyéket, vagy ott, ahol mi jelentős számban vagyunk, szétverje bárki. De közigazgatási átszervezésekről, reformokról, jobb közszolgáltatásokról beszélni lehetséges” – summázta az RMDSZ elnöke.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.