Az aradi városi tanács megalakulását is bojkottálták a szociálliberálisok

Miként az Arad Megyei Tanács keddi, úgy az Aradi Helyi Tanács mai alakuló ülésén sem jelentek meg a kormányzó - de az aradi képviselő-testületben ellenzékbe szorult - Szociálliberális Unió képviselői, így kellő létszám híján a megyeszékhely döntéshozó szerve sem jöhetett létre. A Filharmónia koncerttermében tartott délelőtti ünnepségen név szerint szólították a június 10-én megválasztott tanácsosokat, akik Elena Iovănaş bírótól, a választási bizottság elnökétől megkapták mandátumaikat: a Keresztény-Liberális Mozgalom (a demokrata-liberálisok és a "zöldek" választási szövetsége) 10, az RMDSZ és a Dan Diaconescu Nép Pártja 2-2 tanácsosa, de amikor a szociáldemokrata és a nemzeti liberális képviselőket szólították, senki nem lépett színpadra. A prefektúra illetékese ezután közölte, hogy a 23 tagú testület kétharmada lenne szükséges a tanács megalakulásához (minimum 16 személy), és mivel a kvórum nincs meg, a munkálatokat nem folytathatják, a kormánybiztosi hivatal pedig három napon belül újra összehívja az alakuló ülést.   Gheorghe Falcă újraválasztott demokrata-liberális polgármester csalódottságának adott hangot, amiért a város döntéshozó szervének megalakítása "kicsinyes politikai játszmák" miatt kudarcba fulladt, amire még nem került sor. Hozzátette, a "gyerekes sértődöttségre emlékeztető húzások" közé tartozik az egy épületben lévő polgármesteri hivatal és a prefektúra között átjáró lezárása, a közérdekű beruházások leállítása, végül a tanácsülés bojkottálása, ami "nem méltó Aradhoz, az aradi polgárokhoz". A szociálliberálisok távolmaradásukkal akarták ellehetetleníteni az önkormányzati munkát, feltehetően így tüntetve amiatt, hogy a demokraták maguk mellé állították eddigi szövetségesüket, az RMDSZ-t, és - többségüket bebiztosítandó -, a Nép Pártját is. "A ma történtek alapján nehéz négy év elé nézünk, és a szociálliberálisok megpróbálnak majd betenni ott, ahol csak tudnak" - értékelt az Aradi Híreknek Bognár Levente hivatalban lévő alpolgármester, megyei RMDSZ-elnök. Hangsúlyozta: a megjelent pártok közül az RMDSZ csak a demokrata-liberálissal van tárgyaló viszonyban, és az egyezség szerint az RMDSZ megtarthatja az egyik alpolgármesteri posztot. A kormányszövetség, a szociálliberálisok is megpróbálták maguk mellé állítani az RMDSZ-t - Bognár szerint "nem éppen keresztény eszközökkel" -, hogy többségbe kerüljenek, és legalább egy alpolgármestert delegálhassanak, de tervük nem sikerült. Ciszter Kálmán (RMDSZ), akinek korelnökként kellett volna levezetnie az alakuló ülést, úgy fogalmazott, hogy "politikusként sem talál észérveket" a szociálliberálisok tettére, amellyel késleltetik az új önkormányzati ciklus megkezdését. Megerősítette az RMDSZ rangsoroló gyűlésén tett ígéretét, hogy mandátuma felénél átadja tanácsosi megbízását az RMDSZ-listán utána következő jelöltnek, Hadnagy Dénesnek. "Közel 25 éves közigazgatási tevékenységemnek többek között az legyen az eredménye, hogy jól felkészült fiatalok vegyék át a helyemet" - mondta.
[audio src="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Elhalasztottak a varosi tanacs megalakulasat.mp3"] 
 

A rovatból ajánljuk:

Leállítja a reptér igazgatótanácsa tagjainak fizetésemelését a megyei tanácselnök
A héttagú testület tagjai fejenként bruttó 4050 lejt kapnak havonta, amit a közgyűlés megemelt bruttó 6830 lejre, de az Arad Megyei Tanács elnöke szerint nincs morális alapja az illetmény növelésének, miközben az ország a kiadások csökkentésére törekszik.
Megőrizhetik önállóságukat a 500-nál kisebb diáklétszámú iskolák
Több tucat nagyvárosi és szórványiskola léte került biztonságba.
Elmúlik a dicsőség: átépítik a Gloria-pályát
A beruházás összértéke 14,2 millió lej, a munkálatok befejezésének határideje 12 hónap.
Kamionstopot rendeltek el Arad megyében a hőség miatt
Pénteken és szombaton lesz érvényben a korlátozás, mindkét nap 12–20 óra között.
Hőségriadó az ország nyugati felében: 40 fok is lehet
Arad megyében pénteken 10 órától szombat 10 óráig érvényes a riasztás.
Felavatták az első Arad megyei bölcsődét, amely az országos program keretében épült
Modern, 40 gyerek kényelmét szem előtt tartó bölcsőde épült Pankotán.