Aradi diákok a Tálentumon [AUDIÓ]

A kétfordulós online selejtezőt követően tíz iskola 40 diákja jutott a temesvári döntőbe.

Erdély, a Partium és a Bánság magyar középiskoláinak természettudományok és informatika iránt érdeklődő legtehetségesebb diákjai találkoztak a múlt hétvégén Temesváron, ahol a Bartók Béla Elméleti Líceum a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával először rendezte meg a Tálentum vetélkedőt ennek a korosztálynak. A kétfordulós online selejtezőt követően tíz iskola 40 diákja jutott a temesvári döntőbe. Az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Bold Barbara, Ilona Judit (X. A), Ilona Eszter, Zaharie-Gulyás Ábel (XI. A) és Szabó Izabella (XII. A) Hevesi Éva földrajztanár kíséretében vett részt a döntőn. Ilona Judit I., míg Bold Barbara II. helyezést ért el a tizedikesek között.

Négy tételsor közül minden diáknak kettőt kellett kidolgoznia, emellett csapatversenyt is rendeztek számukra. Az eredményhirdetés után Lehőcz László díjazott versenyzőket szólaltatott meg a Temesvári Rádió szerdai ifjúsági műsorában – de mindenekelőtt a házigazda Bartók-líceum igazgatóját, Erdei Ildikót kérte mikrofon elé. A Tálentum-vetélkedőről készült összeállításában nem szerepelt az aradi Ilona Judit, mert csak a pontok utólagos újraszámolása során derült ki, hogy megosztott első díjat nyert korosztályában.

Audió

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.