Általános tisztújítás következik az EMNP-ben

Általános tisztújítást hirdetett meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége azt követően, hogy a romániai elnökválasztás első fordulója után Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök, romániai elnökjelölt is benyújtotta lemondását.
Általános tisztújítást hirdetett meg az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége azt követően, hogy a romániai elnökválasztás első fordulója után Toró T. Tibor elnök és Szilágyi Zsolt alelnök, romániai elnökjelölt is benyújtotta lemondását. Az EMNP vasárnapi marosvásárhelyi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Zakariás Zoltán, a párt választmányának elnöke bejelentette, az országos elnökség értékelte a lemondott vezetők felelősségvállalását, de megállapította, hogy a felelősség közös, és ebben a formában nem fogadta el a lemondásokat. Az elnökség elrendelte az alulról kezdődő általános tisztújítást a pártban, és elhatározta, hogy 2015. február 15-re összehívja a párt rendkívüli országos tisztújító küldöttgyűlését. Szilágyi Zsolt bejelentette, a párt részvételre buzdít a romániai elnökválasztás egy hét múlva tartandó második fordulójában, és az erdélyi Klaus Johannist, a jobboldal jelöltjét támogatja.

A rovatból ajánljuk:

Súlyos károkat okoznak a vadállományban is az aranysakálok
A vadászegylet szerint az őzek, dámvadak és vadnyulak száma közel felére csökkent a ragadozók miatt.
A király útja: folytatódik az építkezés Arad és Hunyad megye új összekötetésén
Egyszerre szolgálja a gazdasági és turisztikai fellendülést.
Nem kér a válaszadók többsége a szerencsejátékokból
Az online konzultáción résztvevők közel 80 százaléka ellenzi a játéktermeket.