Aláírták a szerződést az Arad–Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út második szakaszának építésére

aláírás

Cristian Pistol (középen) aláírta a szerződést a konzorcium képviselőivel | Fotó: a CNAIR igazgatójának Facebook-oldala

Pénteken aláírták a török–román konzorciummal a szerződést az Arad és Nagyvárad közötti gyorsforgalmi út második szakaszának megépítésére – jelentette be Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) igazgatója.

A török Onur Taahhut Tasimacilik Insaat Ticaret Ve Sanayi AS és a román Straco Holding SRL cégtársulásnak 24 hónap áll rendelkezésre, hogy megépítse a Nagyszalonta és Kisjenő közötti 39,7 kilométeres szakaszt. A konzorcium áfa nélkül 2,76 milliárd lejért vállalta az útszakasz tervezését és megépítését – írta Pistol Facebook-bejegyzésében.

A CNAIR igazgatója szerint a szakaszon többek között épülni fog egy 1091 méteres híd a Fehér-Körös fölött, és hozzáadódik egy 10 kilométeres összekötő út, amely a román–magyar határátkelőig vezet.

Az Aradot Nagyváraddal összekötő gyorsforgalmi út összesen mintegy 120 kilométer hosszú lesz, amelyből az első szakasz hossza 33,7 km, a második szakaszé 39,7 km, a harmadik szakaszé 47,07 km – írta az Agerpres.

 

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.