Akadozik a tej–kifli program Arad megyében

Az elektronikus közbeszerzési rendszer (SEAP) hibája miatt minimum egy hónapos késéssel szállíthatják ki majd a közoktatásban részt vevő diákoknak a tízóraira szánt kiflit és tejet Arad megyében – írják a megyei tanács közleményében. A magyarázat szerint az önkormányzat hiába szabta meg augusztus 25-ét és 31-ét a pék-, illetve tejtermékek beszállítására vonatkozó versenytárgyalás határidejeként, azt a SEAP október 4-re, illetve 7-re módosította.

De legalább az álllamilag garantált tízórai – a finanszírozó megyei tanács vezetői szerint – helyi termelőktől felvásárolt alapanyagokból fog készülni.

Az elmúlt tanévben Arad megyében több mint 43 ezer gyemek volt jogosult tejre és kiflire.

A rovatból ajánljuk:

Értékből jövök: szívhez szóló pályamunkák érkeztek a Szövétnek 30 éves évfordulójára [AUDIO]
Az Alma Mater Alapítvány kérésére a diákoknak azt kellett kifejezniük, mit jelent számukra a magyarság.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.
Operettgála nyitotta meg hivatalosan az Aradi Magyar Napokat
Minden korosztály talál kedvére valót a fesztiválhétvégén és az egész programsorozaton.
A közös munka gyümölcse – Szilva-napok a Tornyai Tájházban [AUDIO]
Autentikus környezet, hagyományos receptek, minden, ami szilva.