A Szentháromság gyermekeiként élni nap mint nap

A hétvégén kétnapos rendezvénnyel ünnepelte a pécskai római katolikus plébánia és a Kolping Család, a polgármesteri hivatal és a helyi tanács támogatásával, a Szentháromság tiszteletére felszentelt gótikus stílusú, az ősszel 128 éves templom búcsúját.

A Városnapokról többek által hiányolt helyi Zumba csoport bemutatójával kezdődött, majd a 2-es számú Általános Iskola elemi osztályos diákjainak táncos-zenés műsorával folytatódott szombaton este a templombúcsú előestéjén szervezett program.

A tanítónők által felkészített kisdiákok mozgalmas, több részből álló előadását az est sztárvendégeinek koncertje követte.

A csíkszeredai származású Kristóf Katalin és Milán ismert nóták és népdalok brácsajátékkal fűszerezett, modern hangzású verzióját adták elő egy órán keresztül, elnyerve a pécskai közönség tetszését.

Még javában folyt az autogrammosztás és fotózkodás, amikor el is kezdődött a szabadtéri diszkó, az addigra már megtelt sörsátraknál pedig sorok kigyóztak.

 

Ünnepi szentmise és előadás

Szentháromság Vasárnapján délután 17 órától vonultak be a templomba a helybeli Búzavirág Néptánccsoport hét párját és a ministrásokat követően az ünnepi szentmisét celebráló papok: ft. Czeglédi Ferenc plébános, ft. Király Árpád marosi főesperes, ft. Groza Dániel kisjenői plébános, ft. Miklós Csaba majláthfalvi plébános, illetve a pécskai származású ft. Czank Gábor gyomaendrődi (Magyarország) plébános és ft. Kocsik Zoltán egyházmegyei ifjúsági lelkész.

A fehér-sárga virágokkal díszített templomot addigra már teljesen megtöltötték a pécskai hívek, illetve a gyomaendrődről érkezett népes zarándokcsoport.

– Nap, mint nap megemlítjük a Szenháromságot amikor kereszet vetünk, elmegyünk a templom mellett, vagy imádkozunk, de hogyan is éljük meg azt, hogy a három személyből álló egy Isten gyermekei vagyunk? – tette fel a kérdést prédikációjában ft. Király Árpád főesperes.

– A mi Istenünk ajándékozó, irgalmas, ezért olyan keresztényekre van szükség, akik minden nap megélik az Atya jóságát, a Fiú szeretét és a Szentlélek ajándékait – tette hozzá, majd Néri Szent Fülöptől idézett és példákkal illusztrálta miért fontos a tanuságtétel életünkben.

A Szentháromságot nagyon találóan ábrázolta Andrej Rubljov orosz ikonfestő, az ő művének mása látható az új aradi ortodox katedrális homlokzatán: egy három személyből álló asztaltársaság, ahová mi is meghívást kaptunk és cselekedeteinken múlik, hogy elfogadjuk-e.

Az ünnepi szentmise végén ft. Czeglédi Ferenc plébános köszönetet mondott paptestvéreinek, a jelen lévő Antal Péter polgármesternek, Miodrag Stanoiov alpolgármesternek és a városi tanács tagjainak, akik közül többen részt vettek a szentmisén.

Az RMDSZ-t a helyi szervezet elnöke, Bölöni György megyei tanácsos, Kocsik Imre és Zágoni Szabó András helyi tanácsosok és Faragó Péter megyei ügyvezető elnök képviselték.

A plébános megköszönte a templombúcsút megszervező Egyháztanács és Kolping Család vezetőségének munkáját, a támogatóknak segítségét, a gyomaendrődi zarándokoknak, hogy eljöttek együtt ünnepelni a pécskaiakkal, a pécskai hívőknek a részvételt a szentmisén, valamint a piactéren szolgálatot teljesítő rendőröknek, helyi rendőröknek és csendőröknek, hogy gondoskodtak az ünnepség zökkenőmentes lefolyásáról.

A szentmise után fél órával a Búzavirág legkissebb táncosai nyitották meg a népzenei- és néptáncműsort, majd a templombúcsún első alkalommal részt vevő csanádpalotai Hagyományőrző Néptánccsoport, a kisperegi Napraforgó néptánccsoport, a majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport, a pécskai Păstrătorii Tradiţiei néptánccsoport és a Búzavirág apraja-nagyja lépett színpadra egymást válta, csoportonként több táncot is előadva.

A két és fél órás, dinamikus programot a kisiratosi Rónasági citerazenekar színvonalas műsora egészítette ki és végigtapsolta a közönség.

Sokan maradtak a 21 órától kezdődő utcabálon is, ahol a kisperegi Nagy Zsolt játszott örökzöld slágereket. Többen táncra perdültek a téren, mások a sátrak alól hallgatták, így kellemes hangulatban ért véget a 2015-ös pécskai templombúcsú.

Sinka Pál

 

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.