190 éve született Salacz Gyula [AUDIO]

Az aradi polgármesteri tisztséget 26 éven át betöltő Salacz Gyulára emlékeztek születésének 190. évfordulóján, hétfőn kora délután Aradon az RMDSZ szervezésében.

Salacz Gyula 1875 és 1901 között, 26 éven állt a város élén, se előtte, se utána senki nem töltötte be ilyen hosszú ideig az elöljárói tisztséget. Ujj János helytörténész szerint az ő mantádumai idején lett Arad egy modern európai város, számos középület ebben az időszakban készült el, a város főtere ekkor nyerte el mai arculatát, és abban az időben építették a Maros-menti védőgátat, aminek köszönhetően a települést sokszor fenyegető folyó a létesítmény elkészülte után egyszer sem öntöttek el Aradot.

Az utókor tíz évvel ezelőtt, 2012 novemberében állított mellszobrot – Kocsis Rudolf aradi művész alkotását – a néhai polgármesternek, a bronz műalkotás a régi Salacz és a mostani Salacz uták találkozásánál lévő kis belvárosi téren áll. Bognár Levente RMDSZ-es önkormányzati képviselőnek, korábbi alpolgármesternek elévülhetetlen érdemei vannak a szoborállításban. A hétfői ünnepségen emlékeztettek arra, hogy Salacz Gyulára szülővárosában, Gyulán is megemlékeznek az aradi ünnepséggel egy időben.

Călin Bibarț aradi polgármester olyan személyiségnek nevezte Salacz Gyulát, aki példaképe lehet az összes őt követő polgármesternek és alpolgármesternek. A beszédek után elhelyezték az emlékezés koszorút az önkormányzat, a pártok és a civil szervezetek képviselői.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült:

Az Arad–Gyula Baráti Társaság tagjai is koszorúztak

 

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.